Blattert lenyűgözte az angolok pályázata

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.10.14. 13:05
null
Ezúttal is a Wembley az angol pályázat ékköve (Fotó: Action Images)
Nagyon elégedett az angolok világbajnoki pályázatával Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke.

 

„Lenyűgözött a pályázati anyag, Anglia már holnap gond nélkül megrendezhetne egy világbajnokságot” – jelentette ki szerdán, sajtótájékoztatón a sportvezető, aki David Cameron brit miniszterelnök meghívására utazott Jerome Valcke főtitkárral együtt Londonba, hogy tájékozódjon a 2018-as, illetve a 2022-es kandidálásra vonatkozó tervekről.

Sepp Blatter FIFA-elnök (balra) és 
David Cameron brit miniszterelnök
Sepp Blatter FIFA-elnök (balra) és David Cameron brit miniszterelnök

„Anglia a labdarúgás szülőanyja, sokat adott a futballnak. Az önök elődeinek nehéz helyzeteket kellett megoldaniuk a huliganizmussal kapcsolatban, de komoly lépések történtek, melyek nyomán ma már biztonság uralkodik a stadionokban. Ha ez máshol is így lenne, nem kellene olyan botrányokkal szembesülnünk, mint amilyen kedden történt Genovában” – utalt a szerb huligánok olaszországi randalírozására.

Harold Mayne-Nicholls, a FIFA szemlebizottságának vezetője maga is dicsérte az angol elképzeléseket még augusztusban, az akkori négynapos látogatása után. Blatter a saját jelentését az október végi ülésen tárja a végrehajtó bizottság elé.

A FIFA december 2-án, Zürichben dönt a 2018-as és a 2022-es világbajnokság helyszínéről is. A két csúcseseményre az angolok mellett Oroszország és az Egyesült Államok jelentkezett önállóan, míg Hollandia és Belgium, valamint Spanyolország és Portugália közösen kandidált. Katar, Japán, Ausztrália és a Koreai Köztársaság csak a 2022-es eseményre nyújtotta be a pályázatát.

Legfrissebb hírek

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25
Ezek is érdekelhetik