– Ha azt mondom, dél-afrikai világbajnokság, mi jut először az eszébe?
– A hollandok elleni negyeddöntő első félideje. Remekül játszottunk, álomgóllal vezettünk, minden gyönyörűnek tűnt.
– És másodszorra?
– Mi mást mondhatnék: ugyanennek a találkozónak a második félideje. A folytatás nem a tervek szerint alakult, kikaptunk, kiestünk.
– Ha holnap kezdődne a torna, mit csinálna másként?
– Semmit. Minden így volt rendjén. Egy dolgot leszámítva: ha újra nekifuthatnánk a vb-nek, nagyobb nyomást gyakorolnánk a bírókra. Nem jó, ha olyan játékvezető fúj kiemelkedő jelentőségű mérkőzéseket, aki hazája bajnokságában nem tapasztalja meg, milyen feszült légkörben tevékenykedni. A hollandok elleni találkozó bírája, a japán Juicsi Nisimura ebbe a kategóriába esik.
– Gondolom, Puhl Sándorról szép emlékeket őriz. A magyar játékvezető működött közre az önnek és Brazíliának világbajnoki aranyérmet hozó 1994-es döntőn...
– De nem csak ezért vagyok róla jó véleménnyel. Később is vezetett a brazil válogatott mérkőzésein, és ő az a típus volt, aki nem akart főszereplő lenni, aki hagyta a futballistákat játszani. Az amerikai döntő után senki sem róla beszélt, hanem a csapatokról, a labdarúgókról – és ennél nincsen nagyobb dicséret egy bírónak.
A BŐVEBB INTERJÚT A NEMZETI SPORT HÉTFŐI SZÁMÁBAN OLVASHATJA EL!
Fiatalszabály: nyűg vagy áldás?
