Szerbia: a Partizan-elnök zárt kapuk mögött játszaná az örökrangadót

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.10.19. 18:09
Zárt kapuk mögött szeretné lebonyolítani a Crvena zvezda elleni örökrangadót szombaton a Partizan labdarúgóklub elnöke.

„Az elmúlt napok történéseinek ismeretében az lenne a legbiztonságosabb, ha nem engednénk be nézőket – jelentette ki kedden Dragan Djurics. – Nem akarjuk elhalasztani a meccset, de ha ott lesznek a szurkolók, írásos garanciát kérünk a Zvezdától, a szövetségtől és a rendőrségtől is, hogy mindent megtesznek a biztonságért. Ha megismétlődik a genovai botrány, nagy bajba kerül a szerb futball."

Az elmúlt 20 évben a két belgrádi klub találkozóin többen meghaltak, a sebesültek száma pedig több ezerre tehető.

Múlt kedden a 6. percben le kellett fújni Genovában az olasz–szerb Eb-selejtezőt, miután a vendéghuligánok pirotechnikai eszközöket dobáltak be a pályára. A drukkerek már napközben összecsaptak a rendőrökkel, és saját csapatuk buszát is megdobálták. A rendbontásban 16 ember megsérült, a polgármesteri hivatal legalább 80 ezer euróra (22.4 millió forint) becsülte a városban keletkezett károkat.

Legfrissebb hírek

Euroliga: az Olympiakosz kiütötte a Partizant Belgrádban

Kosárlabda
2026.01.14. 21:31

Felkészülés: a Paks és a DVSC is három gólt kapva szenvedett vereséget

Labdarúgó NB I
2026.01.11. 18:34

Felkészülés: szerb, illetve szlovén együttesekkel csap össze a DVSC Törökországban

Labdarúgó NB I
2025.12.30. 11:24

Ismét Dejan Sztankovics a Crvena zvezda vezetőedzője

Minden más foci
2025.12.22. 18:19

Helytállt a Topolya, két év után újra elkerülte a vereséget a Crvena zvezdával szemben

Minden más foci
2025.12.15. 21:30

Kosárlabda: lemondott a legendás Obradovics, úgy tűnik, nincs visszaút

Kosárlabda
2025.11.28. 17:56

A második félidőben jött az olasz henger, a Bologna leiskolázta a Salzburgot

Európa-liga
2025.11.27. 23:08

A Fenerbahce legyőzte a listavezető Hapoel Tel-Avivot a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.11.13. 23:02
Ezek is érdekelhetik