Brazília: Adílson Batista lesz a Santos új vezetőedzője

Vágólapra másolva!
2010.11.09. 10:21
Adílson Batista veszi át a brazil Santos labdarúgócsapatának irányítását. Az egyik legpatinásabb brazil klub majdnem két hónapja keres új vezetőedzőt, miután az együttest korábban irányító Dorival Juniort menesztették, mert összeveszett a csapat sztárjátékosával, Neymarral.

Batista csak januárban veszi át Pelé korábbi klubjának irányítását, és a vezetőség azt várja tőle, hogy Libertadores-kupa-győzelemre vezesse a csapatot.

A 42 éves szakember az előző szezonban a legrangosabb dél-amerikai kupasorozat döntőjébe vezette akkori klubját, a Cruzeirót, de a fináléban vereséget szenvedett. Batistát – aki 1995-ben játékosként a Gremióval nyerte meg a Libertadores-kupát – az idén küldték el a Cruzeirótól, majd ezt követően rövid ideig (17 mérkőzésen) a Corinthians kispadján ült.

A Santos szeptember 22-én menesztette korábbi vezetőedzőjét, Dorival Juniort, miután nézeteltérésbe keveredett az együttes sztárjátékosával, a több európai klub által is figyelt Neymarral. Azóta átmenetileg Marcelo Martelotte irányította az együttest.

Legfrissebb hírek

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25
Ezek is érdekelhetik