Brazília: több mint 30 év késéssel hatszoros brazil bajnok lett Pelé

MTI MTIMTI MTI
2010.12.23. 14:41
Címkék
Visszavonulása után 33 évvel hatszoros brazil bajnoknak nyilvánították a háromszoros vb-győztes Pelét, miután a helyi futballszövetség (CBF) hivatalos szezonoknak minősítette az 1970 előtt rendezett sorozatokat.

Az eddigi nyilvántartás szerint 1971-ben került sor az első brazil bajnokságra, de most a CBF bejelentette, hogy az 1959 és 1970 között lejátszott kupasorozatok és az úgynevezett Roberto Gomes Pedrosa-tornák is teljes értékű idénynek számítanak.

A 70 éves Pelé utóbbiakon hat alkalommal diadalmaskodott a Santosszal, amelynek 1956 és 1974 között volt a tagja, de 1971 után már nem nyert bajnoki címet. A szövetség szerdai döntése után a Santos – a Palmeirasszal holtversenyben – lett a legsikeresebb brazil egyesület, így ugyanis nyolc bajnoki diadalnál tart.

Pelé Rio de Janeiróban, a CBF elnökétől, Ricardo Teixeirától vette át ünnepélyes keretek között a győzelmekért járó aranyérmeket.

Legfrissebb hírek

A kosárlabda-vb-ről lemaradó Dombai Réka mer nagyot álmodni

Kosárlabda
15 perce

Gazdagék és Sallóiék is vereséggel zárták az MLS-alapszakaszt

Minden más foci
40 perce

Supka Attila: Átok? Nem, sajnos ez a realitás

Labdarúgó NB I
1 órája

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
1 órája

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
8 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
8 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
9 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
9 órája