Panathinaikosz: büntetést kap a klub a randalírozó szurkolók miatt

MTI MTIMTI MTI
2010.12.21. 16:52
Súlyos büntetésre számíthat a Panathinaikosz futballklub, miután szombaton a Szélesi Zoltánt is foglalkoztató Volosz elleni vereséget követően a drukkerei berohantak a pályára, megkergették és megdobálták a játékosokat.

Az újonc együttes 1–0-s sikerével záruló összecsapás lefújásakor a hazai szurkolók pirotechnikai eszközöket is bevetettek, ráadásul a stadion VIP-részlegét is megtámadták. Végül a rendezők a rendőrök segítségével terelték ki őket az arénából.

„A liga fegyelmi bizottsága kedden tárgyalja az esetet, majd minden valószínűség szerint csütörtökön hallgatja meg a klubok képviselőit, s ezt követően hoz ítéletet" – mondta a görög Szuperliga szóvivője.

A Panathinaikoszt múlt csütörtökön 96 ezer eurós pénzbüntetés megfizetésére kötelezték, miután a drukkerei az idény során többször követtek el rendzavarásokat.

„Biztos, hogy komoly szankcióval kell szembenéznünk, de nem tudom, hogy ez zárt kapus mérkőzéseket, vagy bármi ehhez hasonlót jelenthet-e" – nyilatkozta az egyesület szóvivője.

Nikosz Paterasz, a fővárosi klub elnöke hétfőn lemondott, miután a szombati vereséget követően ötpontosra nőtt a csapat hátránya a Németh Krisztiánt és Megyeri Balázst is foglalkoztató ősi riválissal, a listavezető Olimpiakosz Pireusszal szemben.

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
8 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
21 órája

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Férfi vízilabda BL: Nagy Ádámékkal egy csoportban a Ferencváros

Vízilabda
2026.09.21. 10:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46