Adriano a Corinthians futballistája - hivatalos

Vágólapra másolva!
2011.03.28. 11:53
null
Adrianóé a 10-es mez (Fotó: corinthians.com.br)
Igaznak bizonyultak a korábbi sajtóértesülések, a Corinthians ma hivatalosan is bejelentette, hogy szerződtette Adrianót. A Sao Pauló-i klub 2012 nyaráig kötné magához a 29 éves futballistát.

Hiába a szurkolók tüntetése, Adrianót mégis szerződtette a brazil Corinthians. Az alkohol- és egyéb problémákkal folyamatosan küzdő támadó 2012 nyaráig kötelezte el magát a klubhoz. A sajtóban korábban megjelent információk igaznak bizonyultak: a néhány hete visszavonuló Ronaldo ügynöksége segített a szerződés létrejöttében.

„A szívemre hallgattam, amikor a Corinthiansba szerződtem. Ronaldo segített, és azt mondta, hogy szeretni fogom ezt a csapatot. Mindig is szerettem volna játékosként a nyomába érni, nagyon fontos személy számomra, aki mindig jó tanácsokkal lát el. Jelenleg is nagyon sokat segített” – mondta az aranylabdás zseniről Adriano a szerződéskötés után.

A Corinthians brazil szerzeménye hozzátette, már alig várja, hogy visszatérjen a pályára, és ismét mérkőzést játsszon.

Nem biztos azonban, hogy ez olyan hamar bekövetkezik, a selecaóban 48 mérkőzésen 27 gólt szerző fenegyerek a fizikai állapotát érintő kérdésre korábban elmondta, egy-másfél hónapra van szüksége ahhoz, hogy újra elérje legjobb formáját.

Adriano legutóbb a Romában szerepelt, nemrég bontott szerződést a csapattal. Most ismét Brazíliában bizonyíthat.

Legfrissebb hírek

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25
Ezek is érdekelhetik