Balog Tibor veszi át László Csaba munkáját a Charleroi-nál

2011.03.17. 17:17
null
Lászlónak lejárt az ideje (Fotó: sport.be)<br />
Igaznak bizonyultak a belga sajtóban megjelent, a Nemzeti Sport Online által is közölt információk, miszerint László Csabát meneszti a labdarúgó-élvonalban szereplő Charleroi. A belga bajnokságban utolsó helyen álló klub ma hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződést bontott a magyar szakemberrel.

A Charleroi hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződést bont László Csabával, a csapat vezetőedzőjével. A belga klub a gyenge eredményekkel indokolta a döntést. Mint ismert, a csapat a bajnokság utolsó helyén áll.

Az alakulat irányítását átmenetileg az eddigi másodedző, a szintén magyar Balog Tibor veszi át: a Westerlo és a Cercle Bruges ellen biztosan ő irányít.

A hivatalos tájékoztatásban szerepel, hogy a klub játékosai a közeljövőben nem beszélhetnek a sajtó képviselőivel.

A belga lapok már tegnap megszellőztették a magyar menedzser menesztését. A médiumok szerint a legutóbbi két mérkőzésen: a Kortrijk és a Standard ellen nyújtott teljesítmény tette elégedetlenné Abbasz Bajatot, ez vezetett László Csaba kényszerű távozásához – írta a La Nouvelle Gazette.

A belga lapok szerint a gyors döntéseiről nevezetes klubelnök már meg is kereste Glen De Boeckot, ám a télen a Germinal Beerschottól menesztett korábbi válogatott futballista némi gondolkodás után elutasította a felkérést, mivel hosszú távra szóló megbízást szeretne – márpedig a bajnokság alapszakaszát mindenképpen az utolsó helyen záró Charleroi egyelőre csupán a bennmaradásért vívandó osztályozóra keres új edzőt.

Úgy tűnik, ezt meg is találta – Balog Tibor személyében.

LÁSZLÓ CSABA MÉRLEGE A CHARLEROI KISPADJÁN
M GY D V Gólk.
Pont Megszerezhető
Jupiler Pro League 19 3 3 13 12–31 12 12/57
Belga Kupa 1 0 0 1 1–2
Összesen 20 3 3 14 13–33
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.11. 09:55

A Benelux-út: légiósainknak ez az ugródeszka az elitligák felé

Légiósok
2026.08.11. 08:53

Horváth Dávid: Az egó és az alázat csak együtt működik

Utánpótlássport
2026.07.24. 17:44

A szomszédból érkezik a belgák új szövetségi kapitánya

Foci vb 2026
2026.07.24. 15:31

Kooperációs szerződést kötött a Paks az NB II-es Szentlőrinccel

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 13:53

Sunderlandben folytatja a vb-t megjárt belga védő

Angol labdarúgás
2026.07.15. 15:09

Ha július 14. és futball-vb, akkor brazil bemutatkozás és belga bronzérem

Foci vb 2026
2026.07.14. 17:05

Brazil vb-kezdet vereséggel; az egyetlen belga érem – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.14. 16:53