Skandinávia: aranyküszöbön az FCK, a pokol tornácán a Rosenborg

2011.04.19. 00:59
Miközben a dán labdarúgó-bajnokságban már közel a bajnokavatás, Svédországban és Norvégiában még nagyon az idény elején járnak – a két patinás csapat, a Rosenborg és az IFK Göteborg mintha még nem is észlelte volna a rajtot.

Az FC Köbenhavn vasárnap idegenben 3–1-re legyőzte a Nordsjaellandot, és mivel hétfőn legközelebbi üldözője, az OB csak ikszelt, újabb két ponttal nőtt az előnye – a hátralévő nyolc mérkőzéséből egyet megnyerve biztosan bajnok lesz.

Norvégiában még csak négy fordulót játszottak le, és felettébb szokatlan, hogy a Rosenborg még egyszer sem nyert. A címvédő trondheimiek hétfőn a villámrajtot vett Fredrikstad otthonában szenvedték el soros vereségüket, négy forduló során mindössze egyetlen pontot gyűjtöttek.

Az egyik nagy hagyományú svéd csapat is kínlódik: az IFK Göteborg egyelőre pont nélkül sínylődik. Az egykori UEFA-kupa-győztes csapat vezetett a Helsingborg ellen, de a hajrában két gólt kapva újra veszített – a vendégek győztes találatát Alexander Gemdt a 90. percben érte el.

A feröeri bajnokságban a két magyar érdekeltségű csapat már a második körben egymás ellen játszott, a Turi Gézával a kapuban felálló Víkingur hazai pályán 3–2-re legyőzte a Gángó Andrást a háló előtt felvonultató NSÍ-t. Jelenleg ők ketten képviselik hazánkat a feröeri élvonalban.

LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁGOK
DÁNIA
25. FORDULÓ, HÉTFŐI MÉRKŐZÉS
FC Midtjylland–OB Odense 1–1
Az élcsoport: 1. FC Köbenhavn 64 pont, 2. OB 41, 3. Bröndby 36
NORVÉGIA
4. FORDULÓ, HÉTFŐI MÉRKŐZÉS
Fredrikstad–Rosenborg 2–0
Az élcsoport: 1. Start 9 pont (11–3), 2. Fredrikstad 9 (5–2), 3. Strömsgodset 9 (10–8)
SVÉDORSZÁG
3. FORDULÓ, HÉTFŐI MÉRKŐZÉSEK
IFK Göteborg–Helsingborg 1–2
Örebro–Gefle 2–3
Az élcsoport: 1. Malmö 9 pont (8–3), 2. Helsingborg 9 (4–1), 3. Gefle 7

 

Legfrissebb hírek

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
46 perce

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
7 órája

Szambafoci a szaunában – sajtószemle a DVSC és az ETO FC meccse után

Európa-konferencialiga
2026.08.07. 08:24

Gert Remmel: Nem szoktunk hozzá az ilyen színvonalú meccsekhez, de jól teljesítettünk

Európa-konferencialiga
2026.08.06. 21:17

Jön Dzsudzsákék csatája a dán rekordbajnok ellen, Markgráf a kispadon – íme, a kezdők!

Európa-konferencialiga
2026.08.06. 18:00

Dénes Vilmos: Nem érzem csalódásnak, hogy hazatértem

Labdarúgó NB I
2026.08.04. 09:10

Belga ajánlatot utasított el a Köbenhavn Németh Hunorért – sajtóhír

Légiósok
2026.08.03. 15:54

Felkészülés: egy ötöst hintett a Rosenborgnak az MU

Angol labdarúgás
2026.07.24. 20:32