Oroszország: 70 ezer eurós óra mellé 200 ezer járt a grozniji hakniért

MTI MTIMTI MTI
2011.05.17. 16:43
Címkék
Hetvenezer eurós (18.7 millió forint) luxusórát és 200 ezer euró (53.6 millió forint) készpénzt kaptak azok a futballsztárok – köztük Diego Maradona és Luis Figo –, akik részt vettek múlt szerdán a grozniji stadion avatóján.

Keddi orosz sajtóértesülések szerint Ramzan Kadirov csecsen elnök briliánsokkal díszített karórát és busás gázsit fizetett a fellépésért az új, harmincezer férőhelyes arénában.

Amint arról korábban már beszámoltunk: Kadirov apjáról, a 2004-ben merényletben meggyilkolt Ahmat Kadirov csecsen elnökről elnevezett sportkomplexumban lézershow-val, gálakoncerttel és rögtönzött meccsel – helyi politikusok kontra világsztárok – szórakoztatták az egybegyűlteket. Fellépett Toto Cutugno olasz zeneszerző és énekes, valamint C.C. Catch, a német popénekesnő.

Kadirov márciusban is szervezett egy gálameccset az 1994-ben és 2002-ben világbajnok brazil válogatott tagjaival. A csecsen elnök azt állította, hogy a brazil focisták ingyen játszottak, miközben közismert, hogy az ilyen sztárok általában nem elhanyagolható nagyságú összeget tesznek zsebre egy-egy ilyen fellépésért. A brazil Rai később sajnálkozásának adott hangot amiatt, hogy részt vett az általa „nyilvánvalóan politikai, populista eseménynek" minősített találkozón.

Legfrissebb hírek

A DVSC a második félidő elején ismét vezetést szerzett az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
5 perce

NB III: hét gólt szerzett a DVTK második csapata

Labdarúgó NB II
9 perce

Szoboszlai az első félidőben gólpasszt adott, a Pool őrzi előnyét – percről percre

Angol labdarúgás
11 perce

Terepkerékpáros Eb: a 2024-es Tour de Hongrie belga győztese nyerte a férfiak versenyét

Kerékpár
20 perce

Zemplén rali: László Martin az abszolút magyar bajnok, Turán nyerte meg a futamot

Egyéb autó-motor
37 perce

PL: Szoboszlai gólpasszal tért vissza a Liverpool kezdőcsapatába – videó

Angol labdarúgás
45 perce

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
54 perce

Az Esbjerg elleni csoportrangadón lett oda a Fradi hibátlan mérlege a női kézi BL-ben

Kézilabda
1 órája