Elárverezteti a BL-döntőben viselt mezét Erős Gábor

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
2011.07.28. 17:22
null
Erős Gábor a beteg gyermekeknek szeretne segíteni
Címkék
Miután fél év alatt eljutott a mélypontról a csúcsra, a 2010 őszi hétórás műtétje után néhány hónappal a Bajnokok Ligája-döntőjén lengetett, Erős Gábor úgy döntött, igyekszik másokon is segíteni: az asszisztens a vatera.hu oldalon árverésre bocsátja a Wembley-ben viselt szerelését. A tételhez Kassai Viktor játékvezető hozzárakta a londoni piros és sárga lapját is.

Ritka futballereklyéhez juthat, aki részt vesz Erős Gábor vatera.hu-n meghirdetett árverésén: augusztus 17-ig lehet licitálni a mezre, amelyet a labdarúgó-világbajnokságot is megjárt játékvezetői asszisztens viselt a 2011. május 28-i Bajnokok Ligája-döntőn.

A szerelést aláírta a Barcelona–Manchester United (3–1) mérkőzésen közreműködő hét magyar játékvezető, ahogyan azt a sárga és a piros lapot is, amelyet Kassai Viktor bíró „tett le" a maga felajánlásaként a dressz mellé. Erős Gábor a jótékonysági aukció végén a teljes befolyt összeget a Gyermekrák Alapítványnak és a Magyar Rákellenes Ligának ajánlja fel. Nem véletlenül: a 39 éves sportembert 2010 őszén vesedaganattal műtötték, a sikeres gyógyulási folyamatnak köszönhetően alig fél évvel később az európai klubfutball legfontosabb eseményén működött közre.

„Amikor a BL-döntőn megkaptam az eseményre készült egyedi mezt, elhatároztam, valami módon a hozzám hasonló helyzetbe kerülteket igyekszem majd segíteni vele, így jött az árverés ötlete" – mondta az esztergomi sportember.

„A tavalyi hétórás műtét után tíz év megfigyelési időszakot jósoltak az orvosok, úgyhogy még teljes gyógyulásról nem beszélhetek. De hogy idáig eljutottam, az is csodával ér fel: hálával tartozom érte a Jóistennek, a családomnak, az orvosi csapatnak, a kollégáimnak és a hozzám közel állóknak, akik végig mellettem álltak. Most úgy éreztem, rajtam a sor, nekem kell példát mutatni, és tenni valamit a többi bajba jutottakért. Örülnék, ha minél többen bekapcsolódnának az árverésbe, és esetleg egy-egy cég, mondjuk, sportszergyártó vagy sporttal foglalkozó vállalat is felismerné benne a presztízslehetőséget."

Legfrissebb hírek

Paraguay ezzel a góllal szerzett vezetést a németek ellen – videó

Foci vb 2026
1 perce

Keddi sportműsor: a franciák és a mexikóiak is a nyolcaddöntőért játszanak

Minden más foci
15 perce

Bognár György: Már rá tudok lépni a lábamra; interjú a Szolnoki Olajbányász új finn trénerével

E-újság
18 perce

Meglepetés a szünetben: Paraguay vezet Németország ellen

Foci vb 2026
27 perce

A félidő vége előtt Paraguay megszerezte a vezetést a németek ellen

Foci vb 2026
32 perce

Szívből jövő dollárok – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
41 perce

Brazil stílus ma – Vincze András jegyzete

Foci vb 2026
41 perce

Elkezdődött a németek meccse is

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik