Labdarúgás: augusztus 27-én FociFesztivált rendeznek Telkiben

MTI MTIMTI MTI
2011.07.07. 13:14
Címkék
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) szakmai támogatásával FociFesztivált rendeznek augusztus 27-én a telki edzőközpontban.

Az MLSZ-székházban tartott csütörtöki sajtótájékoztatón Szabó László főszervező elmondta, hogy az eseményen újra összeáll az 1996-os atlantai olimpián, illetve az 1986-os világbajnokságon egykor szereplő magyar válogatott.

„Magyarország a fesztiválok hazája, mindennek van már fesztiválja, így arra gondoltunk, hogy a futballnak is legyen. Az egész napos rendezvényen minden, a labdarúgáshoz csak kicsit is kapcsolható szakág megjelenik, így a gombfocitól kezdve a csocsón át egészen a strandfociig” – mondta Szabó László, aki hozzátette, hagyományteremtő céllal hozzák létre az eseményt, amely minden évben vendégül lát majd egy másik sportágat, s idén a sakkra esett a választás.

Borbély Zoltán, az MLSZ jogi és sajtóirodájának vezetője nagyon fontos lépésnek nevezte a FociFesztivált, mert szerinte ez a rendezvény hozhatja vissza a felszabadult játékot a labdarúgásba. A szervezők szerint a mai futballban igen ritka személyes kapcsolat alakulhat ki a szurkolók és a sportág szereplői között, mert minden klubnak, szakágnak és akadémiának külön sátra lesz.

„Ötévenként összejövünk, mert nagyon jó közösséget alkotott az atlantai csapat – mondta Dunai Antal, az akkori olimpiai válogatott edzője. – A tervek szerint a spanyolok akkori ötkarikás válogatottjával mérkőznénk meg, de ez még nem dőlt el véglegesen. Azt is szeretném, ha vendégek is szerepet kapnának az együttesünkben, így olimpiai érmes sportolók vagy színművészek.”

Pető Zoltán csapatkapitány hozzátette, nagyon jó kezdeményezésnek tartja ezt a programot, mert szerinte egy fesztivál a legalkalmasabb arra, hogy a futball visszaszerezze a varázsát.

Kardos József, az eddigi utolsó, vb-n szereplő magyar együttes játékosa szintén örömének adott hangot, hogy ezúttal ilyen szervezett eseményen állhatnak újra össze. Mint mondta, nagyon büszke, hogy tagja lehetett annak a csapatnak, mert a mai napig rendszeresen összejárnak, s különösen a „harmadik félidőt”, azaz egymás társaságát élvezik. Az 1986-os válogatott ellenfelét nem árulták el, de a szervezők nagy meglepetést ígértek a riválist illetően.

Kállai Gábor sakknagymester arról beszélt, hogy a sportág stratégiai gondolkodása az élet más területein, így akár a labdarúgásban is hasznosítható. A sakksátorban egy különleges sakkpartira készülnek, amely kapcsolódni fog a futballhoz is.

Az eseményre 500 forint lesz a belépő, a befolyó összeget pedig jótékony célra ajánlják majd fel a szervezők. Az érdeklődők a Széll Kálmán térről indított buszjáratokkal is eljuthatnak a helyszínre.

Legfrissebb hírek

Összeszokott, magasan letámadó Twente vár a Fradira

Európa-liga
2 perce

Lőrincz Tamás: A szövetség munkájának megítélése pozitív

Birkózás
10 perce

Ferran Torres sapkája a Fehér Ház figyelmét is felkeltette

Spanyol labdarúgás
36 perce

Szalai József bizakodva készül a héten: a Panathinaikosz is legyőzhető

Európa-konferencialiga
1 órája

Vívó-vb: új „főnökkel” – újra a világ tetejére?

Egyéb egyéni
1 órája

Most már tényleg itt a vége – visszavonult a mexikói legenda

Minden más foci
1 órája

„A jövőben mindenképpen az egyik vezetőnknek kell lennie” – Iraola Szoboszlai Dominikról

Angol labdarúgás
2 órája

Argentínában Lionel Scaloni kapitány meggyőzése a legfontosabb feladat

Foci vb 2026
2 órája