Történelmi pillanatok a 2011-es Copa Américán

H. T.H. T.
2011.07.10. 21:04
null
Venezuela 51. Copa-fellépésén csupán 3. győzelmét aratta az Ecuador elleni mérkőzésen (Fotó: Reuters)
Címkék
A két legnagyobb esélyes, Argentína és Brazília két mérkőzés után is nyeretlen még, és továbbjutása egyáltalán nem biztos a Copa América negyeddöntőjébe, a torna történetének (eddigi) törpéje, Venezuela ugyanakkor szombati sikerével vezeti csoportját – éppen a brazilok, valamint Paraguay előtt. Egy kis múltidézés statisztikával fűszerezve az idei Copa 9. játéknapján.

Még sohasem fordult elő a Copa Américák történetében az, ami az idei, sorrendben 43. hivatalos kiírásban: Argentína és Brazília – a dél-amerikai szubkontinens labdarúgásának két gigásza – két-két (tehát összesen négy) lejátszott mérkőzés után győzelem nélkül áll még a tornán! (Az csak hab a tortán, hogy a harmadik hatalmasság, Uruguay sem nyert még.)

Pedig elviekben nem volt olyan nehéz dolguk az argentinoknak és a braziloknak az első két fordulóban, előbbieknek Bolíviát (1–1) és Kolumbiát (0–0), utóbbiaknak Venezuelát (0–0) és Paraguayt (2–2) kellett volna legyűrniük, de nem sikerült nekik. Így egyik esélyes sem tehet mást, a csoportkör utolsó fordulójában – Costa Rica, illetve Ecuador ellenében, azokat megverve – kell majd kiharcolnia a továbbjutást.

Szambaország legjobb labdarúgói, hasonlóan a mostani Copához, két döntetlennel kezdtek az első, 1916-os hivatalos dél-amerikai bajnokságon, amelyen csupán négy csapat (Uruguay, Argentína, Chile és az övéké) meccselt egymással, körmérkőzéses rendszerben. Ergo mindegyik résztvevő háromszor lépett pályára – Brazília harmadszor sem nyert, 2:1-re kikapott a tornagyőztes uruktól.

Hat esztendő múlva, a hatodik kiírásban ismét nyeretlenek maradtak a brazilok első három fellépésükön (1:1 Chile, 1:1 Paraguay és 0:0 Uruguay ellen), csakhogy ezúttal már öt résztvevős volt a torna, és a selecao az utolsó, negyedik találkozóján 2:0-ra két vállra fektette Argentínát, amivel mindenkit lepipált a mezőnyben – jobb gólarányának köszönhetően, a szintén ötpontos paraguayiakat és uruguayiakat megelőzve.

Venezuela futballválogatottja nemhogy Copát, mérkőzést is alig nyert a tornán az utóbbi csaknem fél évszázadban. Azért csak az utóbbi szűk ötven évben, mert 1963-ig egyáltalán nem vett részt a dél-amerikai válogatottak seregszemléjén.

Aztán 1967-ben rögvest ötödik lett a La Vinotinto („vörösboros" legénység) – a hatcsapatos döntő körben, egy győzelmet aratva. Ezt követően kerek negyven esztendőt kellett várnia az újabb sikerre, amelyet a 2007-es hazai rendezésű Copán könyvelhetett el, Perut 2–0-ra felülmúlva. A csapat – veretlenül – élen is végzett az A-csoportban, majd a negyeddöntőben 4–1-re kikapott Uruguaytól. Ez volt története első K. O.-rendszerben vívott Copa-mérkőzése!

Venezuela összesített Copa América-mérlege ekképpen festett az idei torna előtt: 49 mérkőzésen két győzelem, kilenc döntetlen, 38 vereség, 34–155-es gólkülönbség, 15 pont. Közben olyan zakók szegélyezték diadaloktól mentes útját, mint az argentinok elleni 0–11 1975-ből, a chileiek elleni 0–7 1979-ből, az ecuadoriak elleni 1–6 1993-ból vagy a brazilok elleni 0–7 1999-ből.

Csak vendégfellépők (Costa Rica, Honduras, az Egyesült Államok és Japán) álltak mögötte a 15 csapatot számláló öröktabellán. Egyikük sem játszott többet 12 meccsnél.

Ennek fényében több mint figyelemre méltó, hogy a B-csoportot a 2011-es Copa Américán Venezuela vezeti 4 ponttal az egyaránt 2 pontos Brazília és Paraguay előtt.

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Kolumbia 2 1 1 – 1–0 +1 4
2. Costa Rica
21–12–1+13
3. Argentína2–2–1–1 02
4. Bolívia 2 – 1 1 1–3 -2 1

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Venezuela 2 1 1 – 1–0 1 4
2. Brazília 2 –
2 – 2–2 0 2
Paraguay 2 –
2 – 2–2 0 2
4. Ecuador 2 –
1 1 0–1 -1 1

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Chile 2 1 1 – 3–2 +14
2. Peru211–2–1+14
3. Uruguay
2–2–2–2 02
4. Mexikó 2 – – 2 1–3 -20

A csoportok első két helyezettje mellett a két legjobb harmadik kerül be a negyeddöntőbe.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
5 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
5 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
5 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
5 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
6 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
6 órája