Labdarúgás: a németeknél több a tehetség, mint a braziloknál - Lúcio

MTI MTIMTI MTI
2011.08.18. 08:19
Címkék
Egy héttel a németektől elszenvedett vereség után Lúcio, a brazil labdarúgó-válogatott csapatkapitánya úgy fogalmazott, hogy a vendéglátók alakulata tehetségekben fölébük nőtt.

Az újabban a figyelem középpontjába került 19 éves Neymar megítélésére vonatkozó kérdésre Lúcio így válaszolt a Sport Bildben megjelent interjúban: „Természetes, hogy egy ilyen játékost, mint amilyen ő, ennyire ünnepelnek. Ha hideg fejjel megy tovább, és képes lesz kezelni a média nyomását, szép pályát futhat be.”

Az Internazionale 33 éves védője – aki korábban játszott a Bayer Leverkusen és a Bayern München csapatában is – ugyanakkor hozzátette: a német válogatottban jelenleg több tehetség futballozik, mint a brazilban.

„Az első, aki eszemben jut, Mario Götze, ő nagyon jól játszott, és gólt is szerzett ellenünk” – mondta, hozzátéve, hogy a 19 esztendős támadó középpályás mellett említhette volna a 20 éves csatárt, André Schürrlét is, aki szintén betalált a kapujukba.

A brazilok múlt szerdán 3–2-re kaptak ki a németektől felkészülési mérkőzésen Stuttgartban.

A 33 éves Lúcio szerdán két évvel meghosszabbította a 2012-ben lejáró szerződését klubcsapatával, az Interrel.

Legfrissebb hírek

Price oktatott, Van Veen nagyot kiszállózva jutott elődöntőbe a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
2 órája

Fényesebb a láncnál – akard! Kamler János jegyzete

Európa-liga
3 órája

A 222-es csapdája – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
3 órája

Szombati sportműsor: Kisvárda–Kispest-Honvéd, NB II, NB III

Minden más foci
3 órája

Lenny Joseph: Az Üllői úton is gólokat szerezve jussunk tovább!; Pécsi Ármin: Nem gondolom, hogy hátraléptem volna

E-újság
3 órája

Bódog Tamás: Nagy és fontos győzelmet arattunk

Labdarúgó NB I
3 órája

Felkészülés: alsóbb osztályú csapatot vert a Barca és a Real, Sallaiék kikaptak a Monzától

Spanyol labdarúgás
4 órája

Bodnár lőtte az első gólt, de Szappanos hibája után fordított a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
4 órája