Brazília: „ezredes” lesz a világ leggólerősebb kapusa, Rogerio Ceni

MTI MTIMTI MTI
2011.09.07. 08:30
Címkék
Ezredszer véd szerdán a Sao Paulo színeiben Rogerio Ceni, a világ leggólerősebb futballkapusa. 

A 38 esztendős hálóőr 21 éve hűséges a klubjához, és a dél-amerikai országban eddig csak ketten léptek nála többször pályára ugyanabban a csapatban: a legendás Pelé 1115 meccsen jutott szóhoz a Santosban, míg Roberto Dinamite 1110-szer húzta magára a Vasco da Gama mezét.

Ceni idén március 27-én azzal vonult be a futballtörténelembe, hogy megszerezte századik gólját is, amire eddig egyetlen kapus sem volt képes. Azóta egyébként még háromszor volt eredményes, szokása szerint büntetőből és szabadrúgásból.

A remek rúgótechnikájú portás - aki 2002-ben a válogatott harmadik számú kapusaként világbajnok lett - egyelőre hallani sem akar a visszavonulásról:

„Addig focizok, ameddig jól érzem magam. A korom nem számít, az a cél, hogy részt vegyek a Libertadores-kupán, és brazil bajnok legyek."

Legfrissebb hírek

A PSG után a Real Madrid is megegyezett Yan Diomandéval, már csak a Leipziggel kell dűlőre jutni – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
29 perce

Pontmentéssel tért vissza a Honvéd – Baki a 88. percben egyenlített

Labdarúgó NB I
46 perce

Atlétika: megdőlt a 100 méter 41 éve fennálló U20-as országos csúcsa

Atlétika
47 perce

„Gumi helyett az autó kopik” – Verstappen már túl van a kétségbeesésen

F1
1 órája

Bedi és Derekas is duplázott, a Vidi gálával kezdte a bajnokságot

Labdarúgó NB II
1 órája

Hiába a korai hazai vezetés, a Szeged pontot mentett Tiszakécskén

Labdarúgó NB II
1 órája

Meglepő pofonba szaladt bele a KTE Ajkán

Labdarúgó NB II
1 órája

Gyenge mérkőzésen, gól nélküli döntetlennel tért vissza a másodosztályba a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
1 órája