Edzősors: Benítez fél áron vitte volna az Interhez Alexis Sánchezt

2011.09.08. 14:54
Rafa Beníteznek jelenleg nincs klubja, de az Intertől 2010 decemberében távozó spanyol szakember nem tartja kizártnak, hogy egy nap visszatér a milánóiakhoz.

„Nagyszerű tapasztalat volt az Internél dolgozni. Két trófeát nyertem hat hónap alatt, amelyből az egyik nemzetközi volt. Jó kapcsolatban voltam a szurkolókkal, akik mindig támogattak. Nyilvánvaló, hogy tisztáznunk kell néhány dolgot, de senkivel sincs problémám. Talán egy nap visszatérhetek…” – mondta Benítez a La Gazzetta dello Sportnak.

„Számos ígéretet kaptam, de nem vettek egy játékost sem a csapatba. Javier Mascheranót és Alexis Sánchezt – a Barcelona nagy nyári igazolását – is szerettem volna szerződtetni januárban, aki fele ennyibe került volna még akkor” – tette hozzá a szakember, akinek több ajánlata is volt, de az Intertől való távozása óta nem vállalt munkát másik klubnál.

„A Roma közvetve felvette velem a kapcsolatot az utóbbi néhány hónapban, ahogy három spanyol és két német klub is. Volt még néhány nemzeti csapat is Ázsiából és Afrikából, de még várok a megfelelő pillanatra és a megfelelő feladatra” – jelentette ki Benítez.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Eb-selejtező előtt az U19-es válogatott

Utánpótlássport
2026.11.05. 14:04

Labdarúgás: nem túl vidám U15-ös fesztivál

Utánpótlássport
2026.11.05. 09:00

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
2026.11.03. 09:00

Labdarúgás: elmarad az edzőtábor

Utánpótlássport
2026.10.31. 10:54

Labdarúgás: győzelemmel zárta a magyar csapat a bakui U15-ös vb-t

Utánpótlássport
2026.10.30. 12:39

Labdarúgás: két magyar győzelem a helyosztókon a bakui U15-ös vb-n

Utánpótlássport
2026.10.29. 19:56

Labdarúgás: a szlovákok ellen készül az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.10.29. 11:12

U15-ös vb: vereség után nagyarányú győzelem

Utánpótlássport
2026.10.28. 19:04