Bulgária: Hriszto Sztoicskov tiszteletbeli konzul lett

2011.10.16. 06:45
Tiszteletbeli spanyolországi konzullá nevezte ki a bolgár vezetés Hriszto Sztoicskovot, az ország korábbi sokszoros válogatott sztárlabdarúgóját, aki az FC Barcelona színeiben érte el legnagyobb klubsikereit.

Az egykori csatárkiválóság Katalóniában és Aragóniában látja el honfitársait segítő tevékenységét – jelentették be azon a szófiai ceremónián, amelyen Sztoicskovot hivatalosan is megbízta a konzuli feladatok ellátásával Nikolaj Mladenov külügyminiszter.

„Vállalom a felelősségteljes feladatot, nagy kihívás ez számomra, de hiszem, hogy e minőségemben is ugyanolyan eredményes tudok lenni, mint amilyen voltam játékosként – jelentette ki Sztoicskov. – Katalóniában több mint 17 ezer bolgár él, és én legjobb tudásom szerint segítek mindenkinek, aki hozzám fordul."

A 45 éves exfutballista kulcsjátékosa volt annak a Barcelonának, amely a kilencvenes évek elején, a holland Johan Cruyff irányításával sorozatban négyszer nyerte meg a spanyol bajnokságot, 1992-ben pedig diadalmaskodott a BEK-ben. Sztoicskov 1994-ben Aranylabdát kapott, a bolgár válogatottat pedig abban az évben az elődöntőig vezette a világbajnokságon.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Eb-selejtező előtt az U19-es válogatott

Utánpótlássport
2026.11.05. 14:04

Labdarúgás: nem túl vidám U15-ös fesztivál

Utánpótlássport
2026.11.05. 09:00

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
2026.11.03. 09:00

Labdarúgás: elmarad az edzőtábor

Utánpótlássport
2026.10.31. 10:54

Labdarúgás: győzelemmel zárta a magyar csapat a bakui U15-ös vb-t

Utánpótlássport
2026.10.30. 12:39

Labdarúgás: két magyar győzelem a helyosztókon a bakui U15-ös vb-n

Utánpótlássport
2026.10.29. 19:56

Labdarúgás: a szlovákok ellen készül az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.10.29. 11:12

U15-ös vb: vereség után nagyarányú győzelem

Utánpótlássport
2026.10.28. 19:04