Edzősors: László Csaba Skóciában dolgozhat, ha nem lesz litván kapitány

2011.10.27. 12:55
László Csaba elmondta, egyelőre nem egyezett meg a Litván Labdarúgó-szövetséggel, amely 2016-ig szeretné szerződtetni, míg a magyar szakember inkább két évre írna alá.

„A megállapodás nem csak tőlem függ. 2016 még nagyon messze van, én csak két évre szeretnék aláírni, és ha úgy alakul, hosszabbítani – nyilatkozta László Csaba a Digi Sport Reggeli Start című műsorában. – A litvánok ki szeretnének jutni a 2016-os Európa-bajnokságra, én viszont úgy vagyok ezzel, ha egy válogatott élén dolgozom, eredményekre van szükség, és nem 2016-ban, hanem azonnal. Ehhez azonban fel kellene építeni az U18-as és az U21-es válogatottat. Mindkettő nagyon gyengén szerepelt, és aki 2016-ban gondolkodik, annak tudnia kell, hogy ez a két válogatott nagyon fontos. Ilyen és ehhez hasonló szakmai kérdésekről is tárgyalunk. Ha ezekben meg tudunk egyezni, rajtam már nem fog múlni a megállapodás.”

„Saját szakmai stábot szeretnék, amelyben lenne magyar szakember is. Ezekkel az emberekkel már megkezdődött a szakmai egyeztetés, de őket is meg kell nyerni. Az viszont jó hír, hogy akiket én megkerestem, mind nyitottak erre a feladatra.”

László Csaba elismerte, ha nem egyezik meg a litvánokkal, minden bizonnyal Skóciában vállal munkát.

„Nem hiába vagyok itt. Nem könnyű a döntés, nagyon közel állok ahhoz, hogy maradjak, és itt írjak alá. Itt van a családom, a gyerekeim itt járnak iskolába. Szimpatikus a skót megkeresés, de megmondom őszintén, el szeretnék innen menni, és nem azért, mert egyszer azt mondtam, hogy ha a skótok nem figyelnek oda, olyan rossz lesz a labdarúgásuk, mint a magyar. A magyar most már fejlődött. A szívem pedig mindig hazahúz, a ferencvárosi kispadra, de ami késik, nem múlik. Ha összejön ez a válogatott dolog, szép feladat lesz, hiszen európai válogatottról van szó, és kipróbálni magam egy válogatott élén nagy kihívás.”

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Eb-selejtező előtt az U19-es válogatott

Utánpótlássport
2026.11.05. 14:04

Labdarúgás: nem túl vidám U15-ös fesztivál

Utánpótlássport
2026.11.05. 09:00

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
2026.11.03. 09:00

Labdarúgás: elmarad az edzőtábor

Utánpótlássport
2026.10.31. 10:54

Labdarúgás: győzelemmel zárta a magyar csapat a bakui U15-ös vb-t

Utánpótlássport
2026.10.30. 12:39

Labdarúgás: két magyar győzelem a helyosztókon a bakui U15-ös vb-n

Utánpótlássport
2026.10.29. 19:56

Labdarúgás: a szlovákok ellen készül az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.10.29. 11:12

U15-ös vb: vereség után nagyarányú győzelem

Utánpótlássport
2026.10.28. 19:04