Korcsmár gólt szerzett a döntőben, de az Aalesundé a kupa

Vágólapra másolva!
2011.11.06. 15:24
null
Az Aalesund 2009 után másodszor diadalmaskodott a kupában (Fotó: Aftenposten)
Története során második alkalommal hódította el az Aalesund csapata a norvég labdarúgókupát, miután a döntőben 2–1-re legyőzte a Brannt. A vesztes bergeniek gólját Korcsmár Zsolt szerezte.

A Norvég Kupa fináléjában Korcsmár Zsolt csapata, a Brann azzal az Aalesunddal találkozott, amely a kiírás korábbi szakaszában búcsúztatta többek közt a Rosenborgot, és amely az Európa-ligában kiejtette a nyáron a Ferencvárost is.

Az Oslóban rendezett mérkőzésen Korcsmár természetesen kezdőként futott ki a pályára, és a 19. percben szemtanúja lehetett, amint vezetést szerzett az Aalesund. A Costa Rica-i Michael Barrantes szánta el magát lövésre, amely megpattant Lars Grorudon, a lengyel kapus, Piotr Leciejewski pedig így már tehetetlen volt. 0–1

Korcsmár gólja után még örültek a bergeniek
Korcsmár gólja után még örültek a bergeniek

Nem sokat késett a válasz: a 21. percben szöglethez jutott a Bergen, Korcsmár pedig nemcsak felfutott, hanem jól is helyezkedett, és Sten Grytebust kapus mellett a kapuba juttatta a labdát. 1–1

Az Aalesund azonban még az első játékrészben visszavette a vezetést. Ismét Barrantes került főszerepbe, a középpályás a jamaicai Demar Phillipsszel játszott össze, majd 18 méterről bevette a kaput. 1–2

A folytatásban is adódtak helyzetek, az Aalesund előtt némileg talán több is, az eredmény azonban már nem változott. Korcsmár Zsolt végigjátszotta az összecsapást, de az Aalesund nyerte meg a kupát.

Az Aalesund története során másodszor hódította el a Norvég Kupát, míg a Brann tizenötödik kupafináléjából kilencedszer veszített. A 2011-es norvég szezon a fiatal edzők nagy hódítását hozta, hiszen a bajnok Molde és a kupagyőztes Aalesund kispadján is a kilencvenes évek egy-egy norvég klasszisa ül: Ole Gunnar Solskjaer, illetve Kjetil Rekdal.

Rekdal irányításával története legjobb korszakát éli az Aalesund: az egykori kitűnő középpályás 2008-ban kiesés ellen küzdő csapatot vett át, azóta pedig két Norvég Kupa-elsőségre és története legjobb bajnoki helyezésére (4.) vezette a narancssárga-kékeket.


KORCSMÁR GÓLJA 1:10-NÉL

NORVÉG KUPA
DÖNTŐ
Brann–Aalesund 1–2 (Korcsmár 21., ill. Grorud 19. – öngól, Barrantes 38.)
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
16 órája

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

Minden más foci
2026.01.16. 12:35

A 2025-ös év is hangos volt a magyar fiatalok nemzetközi sikereitől

Utánpótlássport
2026.01.02. 09:02

Világbajnokok, BL-győztesek és klublegendák vonultak vissza 2025-ben

Minden más foci
2025.12.28. 11:48
Ezek is érdekelhetik