Afrika: Foxi góljával óriási bravúrt hajtott végre Közép-Afrika - videó

2012.06.30. 21:26
A Közép-afrikai Köztársaság 1–1-es döntetlent játszott Egyiptommal az Afrikai Nemzetek Kupája selejtezőjének visszavágóján, így továbbjutott, és búcsúztatta a hétszeres győztes válogatottat.

Az első mérkőzésen idegenben történelmi, 3–2-es győzelmet arató közép-afrikaiak a korábban Magyarországon légióskodó, jelenleg a Kecskeméttől kölcsönben Kazahsztánban játszó Foxi révén szereztek vezetést a 24. percben, és a vendégek erejéből csak az egyenlítésre futotta. idegenben történelmi, 3–2-es győzelmet arató közép-afrikaiak a korábban Magyarországon légióskodó, jelenleg a Kecskeméttől kölcsönben Kazahsztánban játszó Foxi révén szereztek vezetést a 24. percben, és a vendégek erejéből csak az egyenlítésre futotta.

Egyiptom egyedüliként hét alkalommal jutott a csúcsra a kontinensviadalon, de ezzel a kieséssel ismét szégyenben maradt, miután az előző kiírásban sem sikerült kiharcolnia a részvételt.

Foxiék ezzel a bravúrral még nem jutottak ki a 2013-as viadalra, amelynek a 16 csapatos döntőjét 2013. január 19. és február 10. között rendezik meg Dél-Afrikában, ugyanis a második selejtezőkör még hátravan.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Eb-selejtező előtt az U19-es válogatott

Utánpótlássport
2026.11.05. 14:04

Labdarúgás: nem túl vidám U15-ös fesztivál

Utánpótlássport
2026.11.05. 09:00

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
2026.11.03. 09:00

Labdarúgás: elmarad az edzőtábor

Utánpótlássport
2026.10.31. 10:54

Labdarúgás: győzelemmel zárta a magyar csapat a bakui U15-ös vb-t

Utánpótlássport
2026.10.30. 12:39

Labdarúgás: két magyar győzelem a helyosztókon a bakui U15-ös vb-n

Utánpótlássport
2026.10.29. 19:56

Labdarúgás: a szlovákok ellen készül az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.10.29. 11:12

U15-ös vb: vereség után nagyarányú győzelem

Utánpótlássport
2026.10.28. 19:04