Németország: nyomozás a bírót fellökő Luisao ügyében

MTI MTIMTI MTI
2012.08.15. 06:39
Német lapértesülés szerint a düsseldorfi ügyészség nyomozásba kezdett Luisao ügyében: a Benfica labdarúgócsapatának brazil válogatott védője szombaton a Fortuna Düsseldorf elleni felkészülési mérkőzésen fellökte a játékvezetőt.

„Huszonötezer néző előtt történt az esemény, így aztán a közvéleménynek joga van ahhoz, hogy megismerje, mi történt" – idézte a Bild című napilap Ralf Herrenbrück ügyészt.

Az első félidő 43. percében 0–0-s állásnál a bíró, Christian Fischer a második sárga lapot készült felmutatni a Benfica futballistájának, Javi Garcíának. Ezt akadályozta meg a lisszaboniak csapatkapitánya úgy, hogy fellökte Fischert.

A játékvezető rövid időre elveszítette az eszméletét, majd miután magához tért, kollégáival az öltözőbe ment, és néhány perc elteltével közölte, nem folytatódik a mérkőzés.

Luisao tagadta, hogy rátámadt volna a bíróra, sőt azt állította, hogy Fischer „előadást tartott", amikor összeesett.

Legfrissebb hírek

El: győzött a San Siróban a Benfica, sikerrel kezdett a Leverkusen és a Sunderland is

Európa-liga
2026.09.16. 22:59

Portugál válogatott középpályást igazolt a Benfica

Minden más foci
2026.08.26. 16:04

Hivatalos: a Benficánál folytatja pályafutását a magyar válogatott középpályása

Légiósok
2026.08.25. 22:27

El-selejtező: nagy előnyt szerzett a Benfica a rájátszás előtt; Redzicék is nyertek

Európa-liga
2026.08.06. 22:57

Portugál válogatott csapattársat kapott Tóth Alex – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.01. 22:02

Az Al-Nasszr harmadszor is kölcsönadta Jhon Duránt, most a Benficának

Minden más foci
2026.07.21. 07:40

A Benfica már tényként kezeli, a Real Madrid 15 millió euróért megszerzi Mourinhót

Spanyol labdarúgás
2026.06.10. 07:43

José Mourinho megérkezett Madridba, holnap bemutatják – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.09. 12:27