A hihetetlen Hulk-üzlet: az orosz klubfutball Zenitje

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2012.09.06. 22:32
null
A Zenitnek volt pénze a brazil Hulkra (Fotó: Reuters)
Címkék
Nos, véget ért, aminek véget kellett érnie – nem, nem politikai diktatúrák szakadtak meg, közkívánatra, nem agyzsibbasztó sorozatoknak vetettek véget a magyar televíziók, nem az emberség szenvedéseinek inthettünk búcsút, még csak nem is a szünidő végét puffogtatjuk el 574. alkalommal is, hanem a nemzetközi átigazolási időszaknak fellegzett be kontinensünkön.


FRANCIAORSZÁG, LIGUE 1

Ahogyan az várható volt, egy jobbhátvéd megvásárlásával fejezte be nyári átigazolási idényét a PSG: az áldozat az Ajax volt, amely megdöbbentően olcsón, hatmillióért adta oda a sokszoros válogatott jobbhátvédet, Gregory van der Wielt. A Lyon és a Lorient nagy üzletelésbe kezdett, a sokszoros cserebere legismertebbje Arnold Mvuemba, és távozott az egyre szürkébb OL-ből a kapus Hugo Lloris és a markáns brazil védő, Cris is (védelmi krízis...).

Egy másik Olympique, a Marseille is csak abból tudott gazdálkodni, amit kiárusított: a kikötővárosiak hatmillióért eladták a kőkemény védőt, Stéphane Mbiát a Queens Parknak, ahonnan érkezett cserébe, pontosabban kölcsönbe, ingyen, a még nála is kőkeményebb középpályás, Joey Barton (érdekesebb és kiszámíthatatlanabb lesz egycsapásra a Ligue 1, oda lehet az angol-francia örökbarátság). A Mbia-utód egyébként a félmillióért a másodosztályból érkezett Kassim Abdallah lett, Comore-szigetek válogatottjának csillaga.

A többiek is igyekeztek elkölteni utolsó euróikat az erre fordítható summából: az egykori Jean-Pierre Papin-utód Anthony Le Tallec a Valenciennes-hez, a mali válogatott szűrő, Kalilou Traoré a Sochaux-hoz került, a Zöld-foki Köztársaság csatárzsenijéért, Ryan Mendesért pedig hárommilliót sem sajnált a Lille.

OROSZORSZÁG, PREMJER LIGA

Emberek, ezen nincs mit megmagyarázni, (ál)szakértősködni, megokoskodni: az orosz Zenitnek volt 55 millió eurója, hogy megvegye a Portótól a brazil támadót, Hulkot, 40 milliója pedig arra, hogy elcsábítja a Benficától a belga középpályást, Axel Witselt. Így azért el lehet viselni az Andrij Arsavin elveszítése okozta kínt...

A FRANCIA, AZ OROSZ ÉS A „VILÁGSZERTE” ÁTIGAZOLÁSOK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATÁT IDE KATTINTVA TEKINTHETI MEG!

BUNDESLIGA

Javi Martínez után újabb csillag tette át székhelyét a német élvonalba, pontosabban vissza: a Hamburg nem kevés erőfeszítéssel összekapart 13 millió eurót az egykori népkedvenc, Rafael van der Vaart visszaszerzésére. A holland karmester 2008-ban távozott tőlük a Real Madridhoz, 15 millióért, az angolok tízért kapták meg két év múlva, és a nagy londoni átrendeződések sodorták át a bolygó hollandust a csatorna másik oldalára.

Érdekes megfigyelni táblázatunkban a Hoffenheim leépülését, a Schalke támadó középpályás- (Ibrahim Afellay váltotta José Manuel Juradót) és a Mainz csatárcseréjét (Anthony Ujah odahagyta Szalai Ádámot, az ausztrál Nikita Rukavytsya közel egymillióért jött melléje).

Zárjuk virtuális németországi kalandozásainkat egy régi ismerős közeli ismerősével: Lorenzo Davids (Edgar Davids és Royston Drenthe rokona) az Augsburgtól a Bournemouthhoz távozott.

A NÉMET ÁTIGAZOLÁSOK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATÁT IDE KATTINTVA TEKINTHETI MEG!

SPANYOLORSZÁG, PRIMERA DIVISIÓN

Ahogyan azt vártuk, nem váltak napok alatt milliárdossá a spanyol élvonalbeli klubok, a Real Madrid egyenesen nyert anyagilag a múlt részben már megérdemelt Lassana Diarra-Michael Essien cserén. A Valencia is beáldozta egy többszörös válogatott játékosát, Pablo Hernándezt, akit jellemző módon egy angol kiscsapat, a Swansea vitt el.

Kiemelkedik a mezőnyből a Getafe, amely hárommillió eurót fizetett az Espanyolnak a fiatal U-válogatott támadóért, Álvaróért, illetve a Mallorca, amely potom áron, egymillióért megkapta a Tottenhamtől a mexikói örök ígéretet, Giovani dos Santost.

A legutolsó átigazolásunk egy igazi spanyolországi futballhősé, a szürkék hegedőséé, a középpályás José Movilláé: az egykori Zaragoza-, Atlético- és Málaga-motor visszatért a Rayo Vallecanótól a Real Zaragozához.

A SPANYOL ÁTIGAZOLÁSOK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATÁT IDE KATTINTVA TEKINTHETI MEG!

Legfrissebb hírek

A csend hangjai – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
5 órája

Közös hidak és utak – Deák Zsigmond jegyzete

Minden más foci
5 órája

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, családi környezetben tölteni az ünnepeket; Deli Betty nagyi: 60 év a lelátókon

E-újság
5 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
5 órája

Ligakupa: a Palace a hajrában egyenlített, a tizenegyespárbajt viszont az Arsenal nyerte meg

Angol labdarúgás
5 órája

Az éllovas Hapoel Tel-Aviv Münchenben tíz ponttal legyőzte a Bayernt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
5 órája

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
6 órája

Bundesliga: Manuel Baum marad az Augsburg vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik