UEFA: a CAS kötelezi a szövetséget Gibraltár felvételére

2012.12.07. 15:07
Michael Platini, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke nyilatkozatában beszámolt arról, hogy a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) korábbi döntéseikkel ellentétben arra kötelezte őket, hogy vegyék fel tagnak Gibraltárt.

Az UEFA végrehajtó bizottsága évek óta tolja maga előtt ezt a problémát, és eddig sikerrel lépett át rajta, ám a jelek szerint eljutott odáig az ügy, hogy érdemi változás történjen. Amint arról korábban már beszámoltunk: október elején már ideiglenes státuszt kapott az UEFA-tól az ibériai félszigeten lévő, 28 ezer lakosú, brit fennhatóságú koronagyarmat.Amint arról korábban már beszámoltunk: október elején már ideiglenes státuszt kapott az UEFA-tól az ibériai félszigeten lévő, 28 ezer lakosú, brit fennhatóságú koronagyarmat.

Az UEFA illetékesei eddig arra hivatkozva mondtak nemet a kérésre, hogy Gibraltárt ugyanúgy nem ismeri el teljes jogú tagnak az ENSZ, mint Koszovót és Katalóniát. Márpedig az UEFA egy 2001 óta érvényben lévő szabálya szerint ehhez igazodik.

Gibraltárt – amelynek hovatartozása máig vitatéma Nagy-Britannia és Spanyolország között – jövő májusban az UEFA londoni kongresszusán választják teljes jogú taggá.

Legfrissebb hírek

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
2026.09.23. 14:25

Angol bíró vezeti a magyar–ukrán NL-meccset – hivatalos

Magyar válogatott
2026.09.23. 11:34

Bejelentették a 2028-as és a 2029-es BL-döntő helyszínét is

Bajnokok Ligája
2026.09.15. 12:37

Újabb nagy meccs a Puskás Arénában: 2029-ben Budapesten lesz a Konferencialiga döntője

Konferencialiga
2026.09.15. 11:57

Jövő nyáron egy lépéssel közelebb lesz a BL-ligaszakasz az NB I bajnoka számára

Minden más foci
2026.09.10. 12:34

Az UEFA megbüntette a Crvena zvezdát Mladics éltetése miatt

Európa-liga
2026.09.05. 12:13

Nem ússza meg a Fenerbahce? Az UEFA fegyelmi eljárást indított a lyoni balhé miatt

Bajnokok Ligája
2026.09.03. 11:02

Real Madrid–Inter, Liverpool–Atlético Madrid rangadókkal indul a BL alapszakasza

Bajnokok Ligája
2026.08.29. 14:16