Pirlo-tekerés, Milner-bomba, Barca-siker - vasárnapi videók

2013.01.14. 09:26
Az angol Premier League-ben két rangadót is rendeztek vasárnap, a Manchester United hazai pályán győzött az ősi rivális Liverpool ellen, míg a Manchester City Londonban múlta felül az Arsenalt. Olaszországban a Juventus 1–1-re végzett a Parma vendégeként, így előnye három pontra csökkent a Lazióval szemben. Az AS Roma kikapott a Catania otthonában (1–0), a Napoli könnyedén verte meg a Palermót (3–0). A spanyol élvonalban az Atlético Madrid sima 2–0-s győzelmet aratott a Pintér Ádámmal felálló Zaragoza ellen, a Barcelona pedig folytatta menetelését, ezúttal a Málagát győzte le, 3–1-re.


A Manchester United Robin van Persie találatával szerezte meg a vezetést, majd Patrice Evra Vidicsről bepattanó fejesével már kettővel vezetett az MU. A Liverpool erre csak egy góllal tudott válaszolni, Daniel Sturridge második mérkőzésén második gólját lőtte be új csapatában. A másik manchesteri csapat az Arsenal otthonában lépett pályára, a City már a tizedik percben emberelőnyhöz és tizenegyeshez jutott, a büntető ugyan kimaradt, de már az első félidő végére kialakították a 2–0-s végeredményt a „kékek”.

MANCHESTER UNITED–LIVERPOOL 2–1




ARSENAL–MANCHESTER CITY 0–2


Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban a Juventus Pirlo szabadrúgásával még vezetett, de a Parma kiegyenlített a találkozó végére, így a torinói „zebrák” előnye három pontra olvadt az Atalanta ellen nyerő Lazioval szemben. A Napoli simán nyert hazai pályán a Palermo ellen, míg az AS Roma ismét vereséget szenvedett, ezúttal a Catania otthonában.

PARMA–JUVENTUS 1–1



NAPOLI–PALERMO 3–0


LAZIO–ATALANTA 2–0



CATANIA–ROMA 1–0


Spanyolországban az Atlético Madrid Tiago fejesével, illetve Falcao büntetőből szerzett találatával győzedelmeskedett a Real Zaragoza felett. A forduló rangadóján a negyedik Málaga fogadta a listavezető Barcelonát. A katalánok Messi szemfüles találatával szerezték meg a vezetést, majd az argentin támadó két gólpasszt is kiosztott, míg a Málaga erejéből egy szabadrúgásgóllal csak a szépítésre futotta.

ATLÉTICO MADRID–ZARAGOZA 2–0


MÁLAGA–BARCELONA 1–3

Legfrissebb hírek

A Bayern kétgólos hátrányból fordított, de csak egy pontot szerzett Norvégiában

Bajnokok Ligája
6 órája

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
6 órája

A Villarreal kiváló meccsen győzte le hátrányból a Napolit

Bajnokok Ligája
6 órája

Yamal-show és Barca-győzelem Sallai 20. BL-meccsén

Bajnokok Ligája
6 órája

Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter, nem történt sérülés

Bajnokok Ligája
10 órája

Bombaformában lévő FC Barcelonát kell megfékezniük Sallai Rolandéknak

Bajnokok Ligája
20 órája

Arsene Wenger nyomon követi korábbi segítője bátor köveskáli kísérletét

Minden más foci
21 órája

Lionel Messi szerint az Arsenal tehetsége lehet a jövő egyik klasszisa

Angol labdarúgás
2026.10.12. 17:47