Afrika-kupa: eltiltották a botrányosan rosszul fújó bírót

Vágólapra másolva!
2013.02.07. 21:30
Az Afrikai Labdarúgó-szövetség (CAF) hivatalos közleményben jelezte: eltiltja a Burkina Faso–Ghána Afrika-kupa-elődöntő botrányosan bíráskodó játékvezetőjét, a tunéziai Szlim Dzsadidit.

„Nem voltunk elégedettek. Tudjuk, hogy a bírók is emberek, így követhetnek el hibákat, azonban ennél mindenképpen magasabb szintű bíráskodást várunk el a játékvezetőinktől” – nyilatkozta Hisam el-Amrani, az Afrikai Labdarúgó-szövetség főtitkára.

Az Afrikai Nemzetek Kupája elődöntőjének legtöbbet vitatott esete Jonathan Pitroipa kiállítása volt, miután a játékos a 117. percben egy buktatást követően elesett a tizenhatoson belül, de az esetet a játékvezető színészkedésnek ítélte meg, és (második) sárga lapot mutatott fel a Rennes középpályásának, aki így mehetett idő előtt zuhanyozni. Burkina Faso ezen kívül másik két meg nem adott tizenegyest és a ghánaiaknak befújt büntető jogosságát is számon kérte, míg a ghánaiak egy piros lap elmaradását nehezményezték.

Mint arról beszámoltunk, a szélső eltiltása ellen fellebbezett a Burkina Fasó-i csapat, mondván, téves játékvezetői ítélet született. Jonathan Pitroipa eltiltásának jogosságát a CAF pénteken tárgyalja.

Legfrissebb hírek

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25
Ezek is érdekelhetik