Zenit: A pénz miatt szerződtem Oroszországba - Hulk

Vágólapra másolva!
2013.02.13. 13:30
Hulk, az orosz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Zenit támadója az Euronewsnak adott interjújában elismerte, hogy a pénz döntő szerepet játszott a klubválasztásában.

„Nem fogok hazudni, azért szerződtem a Zenithez, mert olyan összeget kínáltak, amint nem tudtam visszautasítani” – mondta Hulk.

A tizennyolcszoros brazil válogatott támadóért 2012 nyarán a Zenit negyvenmillió eurót fizetett a Portónak, azonban a játékosnak máshonnan is voltak ajánlatai.

„Amit lehetett, megnyertem Portugáliában, új kihívásokra volt szükségem. Kaptam ajánlatokat Angliából, Olaszországból és Spanyolországból is, de senkivel sem tudtunk egyezségre jutni” – árulta el.

Hulk elmondta, sokáig rosszul érezte magát Oroszországban, mivel úgy tűnt, nemcsak a szurkolók, de a saját csapattársai sem örültek érkezésének.

„Sokan nem tiszteltek az új csapattársaim közül, amikor megérkeztem Szentpétervárra. Elhangzott pár olyan dolog, aminek nem lett volna szabad.”

Hulk Oroszországba szerződése hatalmas vitákat robbantott ki a csapaton belül, és a szurkolók között is. Egy drukker „Hulk, takarodj!” üzenettel egy műbombát helyezett el a Zenit öltözőjében, hogy ezzel félemlítse meg a brazil játékost. Később azonban Hulk is kifejezte nemtetszését a klub és Luciano Spalletti vezetőedző iránt, amikor a Milan elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen látványosan összeveszett a szakvezetővel, mert az lecserélte.

„Anélkül ítéltek meg, hogy ismertek volna, azt hitték, azért érkeztem, hogy én legyek a csapat legnagyobb sztárja. Nem akarok sztár lenni. Azért vagyok itt, hogy segítsek a csapatnak, és ők is segítsenek nekem, és ez így is lesz a jövőben” – zárta az interjút Hulk.

Legfrissebb hírek

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25
Ezek is érdekelhetik