Skócia: öt éven belül az angol ligában játszana a Rangers

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.03.04. 15:56
A pénzügyi csődje után a skót negyedosztályba sorolt Glasgow Rangers ügyvezető igazgatója, Charles Green reméli, hogy öt éven belül csapata az angol ligában szerepelhet.

Az ötlet már korábban is felvetődött, de akkor az angol Premier League csapatai nem támogatták. Green ezúttal utalt rá, hogy nem rögtön az élvonalban kezdenék szereplésüket, de idővel odavágynak.
Hangsúlyozta: a walesiek a Swansea City révén már jelen vannak az angol bajnokságban, és a Cardiff City – feljutás esetén – szintén Premier League-es lehet, vagyis vannak határokon átnyúló lehetőségek.

Az átlagosan 45 ezres nézősereget felvonultató Rangers új klubtulajdonosi felállásban egy olyan ötéves üzleti tervet vázolt fel, amelynek végén az angol bajnokságba nyerhetnének bebocsátást.

Legfrissebb hírek

Népsport: meghalt, mielőtt kijutottak volna a vb-re

Népsport
2025.09.10. 09:55

MTK: ismét pénz áll a házhoz Skóciából – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 09:05

Érvényes gólt és jó játékot sem hozott a Rangers és a Celtic derbije

Minden más foci
2025.08.31. 14:54

Régi ismerősökkel és a Nottinghammel is találkozik a Ferencváros az Európa-ligában – ellenfélnéző

Európa-liga
2025.08.29. 16:58

Az FC Bruges kivégezte a Rangerst, a Benfica török játékosa okozta a Fenerbahce vesztét

Bajnokok Ligája
2025.08.27. 23:14

Három gólt kapott a Rangers, a Crvena zvezda is hazai vereség után várja a BL-selejtező visszavágóját

Bajnokok Ligája
2025.08.19. 23:04

A Lyon a Ligue 1-ben marad – számos klub továbbra is bajban

Minden más foci
2025.07.23. 11:07

Felkészülés: Adams-parádé Liechtensteinben, ismét nyert Koszovó

Minden más foci
2025.06.09. 21:57
Ezek is érdekelhetik