Santos: Neymarért két ajánlatot is elfogadtak - hivatalos

Vágólapra másolva!
2013.05.25. 10:28
null
Neymar és kisfia búcsút int Sao Paulónak? (Fotó: Reuters)
A brazil élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Santos hivatalos közleményben jelezte, hogy két klub átigazolási ajánlatát is elfogadta Neymarért, akinek így már csak azt kell eldöntenie, hogy a két együttes közül melyikben szeretné folytatni a pályafutását. A goal.com információi szerint a két meg nem nevezett klub a Real Madrid és a Barcelona.

„A Santos FC bejelenti, hogy két hivatalos ajánlat érkezett az elmúlt napokban együttesünk játékosáért, Neymarért, amelyeket a vezetőség megfelelőnek talált, és el is fogadott. Neymar és az édesapja Belmiróban találkozhat majd a csapatok képviselőivel, és dönthet a jövőjét illetően” – áll a klub hivatalos közleményében.

A Santos az ajánlatot benyújtó két klubot nem nevezte meg, a goal.com azonban már tudni véli, hogy a két csapat a Real Madrid és a Barcelona.

„Hatalmas megtiszteltetés ez számomra, mindkét ajánlatot megfontolom, és persze a családom segítségét is kikérem. Nem tudom, hogy mennyi idő alatt döntök majd, lehet öt perc, egy óra, de három nap is” – mondta Neymar csapata legutóbbi sajtótájékoztatóján.

A klub a játékosért kínált átigazolási összeget sem hozta nyilvánosságra, de azt tudni lehet, hogy a vezetőség korábban már elutasította a Barcelona 20 millió eurós ajánlatát a csatárért.

Legfrissebb hírek

La Liga: FC Barcelona–Valencia

Spanyol labdarúgás
1 perce

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
11 órája

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
Tegnap, 8:51

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30
Ezek is érdekelhetik