Szaúd-Arábia: Sándor György szerezte a döntő utolsó gólját

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.05.30. 00:44
A Sándor Györgyöt csereként bevető al-Ittihad nyerte meg a nyolc legjobb szaúd-arábiai labdarúgócsapatot felvonultató Bajnokok Kupája 2013-as kiírását, miután a döntőben 4–2-re legyőzte a Michel Preud'homme által irányított al-Sababot.

A gól nélküli első félidőt követően a második játékrészben gólesőt láthatott a közönség. Az adok-kapokból a 4–2-re nyerő al-Ittihad jött ki jobban. A győztes csapatba Sándor György a 76. pecben állt be, és a 91. percben az ő góljával alakult ki a végeredmény.

A szaúd-arábiai Bajnokok Kupáját a 2007–2008-as szezonban rendezték meg először, az al-Ittihad eddig egyszer, 2010-ben tudta megnyerni.

A győztes a 4 millió szaúdi riál (mintegy 240 millió forint) megszerzése mellett az Ázsiai Bajnokok Ligája-indulásnak is örülhet – az al-Sabab bajnoki helyezésével egyébiránt már kiharcolta helyét a sorozatban –, a vesztesnek meg kell elégednie a 2.5 millió riálos (150 millió forint) fájdalomdíjjal.

A mérkőzés összefoglalója

Legfrissebb hírek

A Zöld-foki-szigeteknek csoportmásodik helyet ért az újabb döntetlen

Foci vb 2026
2026.06.27. 04:00

Videó: Muslera újabb hibája után győztek a spanyolok

Foci vb 2026
2026.06.27. 02:57

Yamal, Oyarzabal, Baena hármassal rohamoznak a spanyolok Uruguay ellen – kezdőcsapatok

Foci vb 2026
2026.06.27. 00:57

Oyarzabal beállította Fazekas László rekordját – statisztikák

Foci vb 2026
2026.06.21. 21:03

Statisztikák: először esett három gól az első „taktikai reklámszünet” előtt ezen a vb-n

Foci vb 2026
2026.06.21. 20:30

Yamal és Oyarzabal 24 perc alatt lerendezte Szaúd-Arábiát, könnyedén nyertek a spanyolok

Foci vb 2026
2026.06.21. 20:10

Végeredmény: Spanyolország–Szaúd-Arábia 4–0

Foci vb 2026
2026.06.21. 20:01

Yamal betalált, Oyarzabal duplázott, gólvideók a spanyolok meccséről

Foci vb 2026
2026.06.21. 19:33
Ezek is érdekelhetik