UEFA: eltörölték hat klub, köztük a Málaga büntetését

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
2013.05.22. 12:47
Ha kiharcolja a részvétel jogát, jelen állás szerint akkor sem indulhat az Európa-liga következő idényében a Málaga labdarúgócsapata, miután a kontinentális szövetség (UEFA) szerdán csak egy részét törölte el a spanyol klub eltiltásának. Ugyancsak annulálták öt másik csapattal szemben korábban hozott szankciókat.

Az UEFA decemberben azért büntette meg a katari tulajdonban lévő egyesületet, mert tartozott a játékosoknak és adóhátraléka is volt. Az eltiltás egy évre szólt azzal a kitétellel, hogy ha a klub március 31-ig nem rendezi adósságait, akkor ez kettőre nő. A pénzügyi vizsgálatok alapján most a feltételes egy évet eltörölték, az alapbüntetés azonban érvényben maradt, s az négy évig hatályos

Az andalúziai klub az eredeti ítélet kihirdetése után a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordult, mert úgy vélte, hogy az UEFA határozata nem jogszerű. A CAS június 4-én foglalkozik az üggyel.

A Málaga a jelenlegi szezonban újoncként szerepelt a Bajnokok Ligájában, és meglepetésre a negyeddöntőig jutott.

A Málaga mellett a horvát Hajduk Split és NK Osijek, a román Dinamo Bucuresti, a szerb FK Partizan és Vojvodina büntetését is eltörölték, ellenben a román Rapid Bucuresti-et 100 ezer eurós, míg az ukrán Arszenal Kijevet 75 ezer eurós pénzbírsággal sújtották, valamint a Rapid Bucuresti-et kizárták a következő, UEFA által szervezendő kupasorozatból, amelyikbe a következő három évben kvalifikálná magát.

Legfrissebb hírek

Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírót ígér az UEFA

Minden más foci
23 órája

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
2026.08.10. 11:44

Folytatódik a cirkusz: a FIFA szerint megpróbálják aláásni a szervezet és az elnök tekintélyét

Minden más foci
2026.08.09. 12:33

Infantino-terv: az UEFA fenntartja bojkottfenyegetését

Foci vb 2026
2026.08.06. 18:02

MLSZ: az európai kupamérkőzések kezdési időpontjáról az UEFA dönt

Minden más foci
2026.08.04. 15:01

Wenger helyesli az Infantino-terv visszavonását, és még hisz a FIFA átláthatóságában

Minden más foci
2026.08.04. 14:41

Az UEFA és szövetségesei akár egy másik vb-t is összehoznának, ha Infantino a színen marad

Minden más foci
2026.08.04. 10:41

„Azonosítanunk kell a felelősöket, és el kell számoltatnunk őket” – az UEFA már nem bízik Infantinóban

Minden más foci
2026.08.01. 13:24