Átigazolások: holland válogatott védőt szerződtetett a Stoke

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.06.30. 00:31
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Stoke City hivatalos honlapján jelentette be, hogy 3.6 millió euróért szerződtette a PSV Eindhoven holland válogatott védőjét, Erik Pieterst. A 24 esztendős balhátvéd négyéves szerződést kötött újdonsült csapatával.

Pieters minden sorozatot figyelembe véve 140 mérkőzésen lépett pályára a PSV-ben, amelyet öt idényen át erősített. A 17-szeres holland válogatott játékos sorozatos sérülései miatt kiszorult az eindhoveniek kezdőcsapatából, a mögöttünk hagyott idényben mindössze két bajnokin lépett pályára.

Végleg eladta négyszeres argentin válogatott támadóját, Mauro Bosellit a Wigan. A 28 esztendős csatárt 2010 nyarán szerződtette az angol klub, amely előbb a Genoának, majd az Estudiantesnek, végül a Palermónak adta őt kölcsön, idén azonban már végleg megvált tőle. Boselli – aki a Wiganben összesen 23 meccsen lépett pályára, és öt gólt szerzett – a mexikói Leónban folytatja a pályafutását.

Szlovák válogatott szélsővel erősítette meg keretét a Megyeri Balázst is foglalkoztató Olympiakosz. A pireuszi együttes hároméves szerződést kötött Vladimír Weiss-szel, akinek lejárt a szerződése az olasz első osztályból kiesett Pescaránál, így ingyen válthatott klubot. A 23 esztendős játékos korábban a Manchester City kötelékébe is tartozott, kölcsönben pedig megfordult a Boltonnál, a Rangersnél és az Espanyolnál is.

A Sevilla a spanyol másodosztályból erősítette meg támadósorát. Az andalúz együttes 2017 nyaráig szóló megállapodást kötött Víctor Machín Pérezzel, művésznevén Vitolóval, aki a Las Palmast hagyja el újdonsült csapata kedvéért. A 23 esztendős szélső a 2012–2013-as szezonban 39 bajnokin 15 gólt szerzett a Segunda Divisiónban, és kiosztott hét gólpasszt is.

Mexikói játékossal pótolta a Monacóhoz távozó Joao Moutinhót a portugál bajnok Porto, amely nyolcmillió euróért szerződtette Héctor Herrerát, a Pachuca középpályását. A 23 esztendős, már a mexikói válogatottban is bemutatkozott játékos négy évre kötelezte el magát a „sárkányokhoz”, a szerződésében pedig 40 millió eurós kivásárlási árat rögzítettek.

Kinevezte új vezetőedzőjét a spanyol élvonalba jutást a rájátszás során kiharcoló Almería. Az újonc csapat irányításáért a jövőben a 35 esztendős Francisco Javier Rodríguez Vilchez, azaz Francisco felel, aki eddig a klub B csapatánál dolgozott. Ha a spanyol élvonalban szereplő együttesek jelenleg hivatalban lévő vezetőedzői a következő szezon kezdetéig a posztjukon maradnak, akkor Francisco lesz az első osztály legfiatalabb trénere.

Legfrissebb hírek

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

Kiütötte az Osasunát az Atleti, oda a Depor veretlensége

Spanyol labdarúgás
2026.09.16. 21:26

Marcelo Brozovic országot váltott, Roberto Firmino csapattársa lett

Minden más foci
2026.09.15. 07:41

Tizennyolc évvel az útnak indulása után hazájába igazolt James Rodríguez

Minden más foci
2026.09.12. 11:37

Folytatódik a „denevérek” mélyrepülése, most Sevillában maradt alul a Valencia

Spanyol labdarúgás
2026.09.11. 23:09

A Barcelona 582 millió eurót költhet az első csapatra, miközben a Sevilla drámai mélypontra került

Spanyol labdarúgás
2026.09.11. 12:20

Miért nem igazolt fiatal spanyol középcsatárt a Barcelona?

Spanyol labdarúgás
2026.09.04. 20:56

A City és a Chelsea „kezén” több mint 1.7 milliárd euró folyt át, de a Liverpool zárt a legnagyobb mínuszban nyáron

Angol labdarúgás
2026.09.02. 18:22