NS: lórúgás és bohózat; Détári mindent elmesél - szombat

Vágólapra másolva!
2013.07.12. 23:38
A Nemzeti Sport szombati számából ajánljuk:

• A Videoton kínos kupakudarca lórúgással ért fel, a Honvéd gólzáporos sikere miatt viszont inkább főjön a montenegróiak feje. A Nemzeti Sport szombati számában mindenesetre felidézzük a Cselik Niksics kapusának bohózatba illő ténykedését, több szempont alapján elemezzük a két magyar csapat szereplését, s persze arra is kíváncsiak voltunk, miként kommentálta a történteket a montenegrói sajtó

• Ötmillió forintos Szupermeccs a Győr és a Debrecen között

• Gulácsi Péter célja egyértelmű, a Salzburg első számú kapusa szeretne lenni

• Kincs, ami van: önéletrajzi könyvvel jelentkezik az utolsó magyar világsztár, Détári Lajos

• Kecskeméten nem csak a helyezés, az elszántság is számít

• Látogatóban Ilyés Ferencnél Székelyudvarhelyen

• Lewis Hamilton, a boldogtalan harcos

• 920 kilométer gyalog 33 nap alatt – páros zarándoklat a palánkoktól távol

• Görbe tükör: örökrefogadás, avagy képzelt interjú a Cselik Niksics kapusával

Ez és még számos érdekesség a Nemzeti Sport szombati számában!

Legfrissebb hírek

A Budapesti Honvédhoz igazolt Mészáros Krisztofer Eb-ezüstérmes tornász

Torna
Tegnap, 11:43

Kihirdette tavaszi El-keretét a Ferencváros, Dibusz kimaradt

Európa-liga
2026.02.05. 15:58

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.02.04. 15:36

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
2026.02.04. 11:53

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
2026.02.03. 23:53

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
2026.02.03. 23:52

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
2026.02.03. 23:44

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:33
Ezek is érdekelhetik