PSG: „A pénz nem számít, Thiago Silva nem eladó”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.04. 13:26
Nasszer al-Kelaifi, Paris Saint-Germain labdarúgócsapatának elnöke elmondta: hallott a médiából a Barcelona érdeklődéséről Thiago Silva kapcsán, azonban hivatalos ajánlatot még nem nyújtottak be a katalánok. A sejk azt is hozzátette, függetlenül attól, hogy a gránátvörös-kékek milyen összeget ajánlanának, a brazil védő marad Párizsban a következő szezonban is.

„Hallottam, hogy állítólag a Barcelona vezetőedzője, Tito Vilanova szeretné megszerezni Thiago Silvát, de egy biztos: minket még nem kerestek meg ez ügyben. Ha valóban igazak a pletykák, akkor pedig szólhatnának nekünk is, abból ugyanis nem lesz átigazolás, ha otthon ülnek és a tv-t bámulják" – nyilatkozta Nasszer al-Kelaifi a spanyol RAC1 rádióadónak.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a védő elmondása szerint Vilanova a Konföderációs Kupa negyeddöntőjét követően személyesen invitálta őt csapatába.

„Thiago Silva nem eladó! Nem arról van szó, hogy a Barcelona nem tudná kifizetni a kivásárlási árát, egyszerűen csak nem akarjuk eladni a játékost. Beszélgettünk vele a Konföderációs Kupa után, és azt mondta, boldog Párizsban, ezért még csak tárgyalni sem szeretnénk az átigazolásáról" – tette hozzá a PSG elnöke.

Legfrissebb hírek

La Liga: FC Barcelona–Valencia

Spanyol labdarúgás
27 perce

Kerékpárbalesete után átesett a műtéten Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.11. 18:24

A FIFA véglegesítette az Interkontinentális Kupa menetrendjét, a PSG-t biztosan felvonultató döntő december 17-én lesz

Minden más foci
2025.09.10. 18:21

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

A PSG vezetőedzője után két kulcsjátékos is megsérült

Francia labdarúgás
2025.09.07. 13:59

Kerékpárbalesetet szenvedett, kórházba került Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.06. 10:54

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32
Ezek is érdekelhetik