PSG: plusz öt hónapos eltiltást ért Leonardo fellebbezése

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.04. 10:49
null
Főhet Leonardo feje, plusz öt hónappal megtoldották az eltiltását (Fotó: Action Images)
A fellebbviteli bizottság öt hónappal meghosszabbította Leonardónak, a Paris Saint-Germain sportigazgatójának eltiltását, aki így 2014. június 30-ig nem mehet be az öltözőbe, és a meccsek idején a pálya környékén sem tartózkodhat.

Mint ismert, a Valenciennes elleni találkozó 43. percében Thiago Silvát kiállította a játékvezető, mert a brazil meglökte – vagy inkább megfogta – a bírót. Leonardo az összecsapást követően az öltözőfolyosóhoz érve „törlesztett”, de ő maga másképp emlékezett az esetre:

„Igazság szerint én voltam az, akit inzultáltak, kérni is fogom a delegált eltiltását” – idézte a Le Parisien a brazil szakembert. Ez az érvelés már a fegyelmi bizottságot sem hatotta meg, ugyanis első fokon kilenc hónapos büntetést szabtak ki rá, miközben jelezték, ezért a tettért egy évet is kaphatott volna. A PSG sem úszta meg, a klub hárompontos levonást kapott, azonban ezt az ítéletet a következő szezonra felfüggesztették.

Leonardo végül élt a fellebbezéssel, azonban nem jelent meg a bizottság szerdai meghallgatásán, ez is közrejátszhatott benne, hogy az eredetileg február 8-ig szóló eltiltást június 30-ig meghosszabbították. A klub felfüggesztett büntetése esetében visszautalták az ügyet a fegyelmi bizottsághoz. Ezek után még az is kérdéses, Naszer al-Helafi tulajdonos nem bontja-e fel a brazil szerződését. Az ítélet ellen még a Francia Olimpiai Bizottságnál lehet fellebbezni.

Legfrissebb hírek

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Hakimi pirosat kapott, de a PSG így is nyert Strasbourgban

Francia labdarúgás
2026.02.01. 22:44

Kétgólos hátrányból felállva, a 94. percben mentett pontot a Paris FC a Marseille ellen

Francia labdarúgás
2026.01.31. 23:01

A Lens legyőzte Negóékat, és a tabella élére ugrott

Francia labdarúgás
2026.01.30. 22:58

BL-sorsolás: ismét összecsap egymással a Benfica és a Real Madrid!

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 12:28

Nem tudott nyerni a címvédő PSG, így rájátszásra kényszerül a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:17

Loic Negóék egy pontot otthon tartottak a Monaco ellen; a Marseille elleni vereségével maradt második a Lens

Francia labdarúgás
2026.01.24. 21:01

Szerencsés góllal nyert a PSG az Auxerre vendégeként

Francia labdarúgás
2026.01.23. 21:57
Ezek is érdekelhetik