Felkészülés: szárnyaszegett MU, sevillai siker az Old Traffordon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.09. 22:34
Felkészülési mérkőzésen az angol Manchester United labdarúgócsapata hazai környezetben kétgólos vereséget szenvedett a spanyol Sevillától.

A vendégek az első félidő közepén öt perc alatt kétgólos előnyre tettek szert. Előbb Victor Machin, majd oktatófilmbe illő kontra végén Marko Marin volt eredményes. A De Gea – Fabio, Ferdinand (Evans, 82.), Smalling, Buttner, Valencia (Zaha, 65.), Cleverley (Jones, a szünetben), Anderson (Carrick, 65.), Kagawa (Giggs, 65.), Januzaj, Henríquez (Lingard, a szünetben) összeállításban játszó házigazdák hiába birtokolták többet a labdát, a szépítésre a 65. percig kellett várniuk, akkor Antonio Valencia volt eredményes.

Miután a vendéglátók hiába küzdöttek egyenlítésért – sőt, a hajrá pillanataiban a harmadikat is megkapták –, az Old Trafford közönsége jobb híján azzal vigasztalódhatott, hogy a 82. percben lecserélt Rio Ferdinandot ünnepelhette és megtapsolhatta. Ez az este ugyanis a védőről szólt, az MU történetének egyik ikonjáról. Ilyen meccset ugyanis csak a hozzá mérhető klasszisoknak rendeznek.

A Sevilla igencsak felforgatott összeállításban játszott a mérkőzésen: a spanyolok tegnap még Podgoricában nyertek 6–1-re az El-ben a Videotont búcsúztató montenegrói Mladost ellen – összesítésben 9–1! –, ma pedig már Manchesterben volt jelenésük. Játékban vannak...

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS (THE RIO FERDINAND TESTIMONIAL)
Manchester United (angol)–Sevilla (spanyol) 1–3
(0–2)
G.: Valencia (65.), ill. Machin (21.), Marin (26.), Rabello (91.)

Legfrissebb hírek

Az MU sem tudott megálljt parancsolni az Aston Villának, zsinórban tizedszer nyertek Unai Emeryék

Angol labdarúgás
10 órája

Kellettek Courtois bravúrjai, a Real Madrid hazai pályán legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2025.12.20. 22:58

Spanyol Kupa: szenvedett, de nyert a Real Madrid a harmadosztályú ellenfelével szemben

Spanyol labdarúgás
2025.12.17. 23:26

Nyolc gól az Old Traffordon: pazar meccset látott, de nem örülhetett győzelemnek a MU-tábor

Angol labdarúgás
2025.12.15. 23:03

A Wolves úton a legrosszabb PL-csapat címe felé, az MU a BL felé

Angol labdarúgás
2025.12.09. 10:30

Fernandes duplázott, a Manchester United simán legyőzte a Wolverhamptont

Angol labdarúgás
2025.12.08. 22:59

La Liga: feszült hangulatú meccsen ikszelt egymással a Valencia és a Sevilla

Spanyol labdarúgás
2025.12.07. 18:16

Király-kupa: negyedosztályú csapat ejtette ki az Espanyolt

Spanyol labdarúgás
2025.12.04. 23:49
Ezek is érdekelhetik