Galatasaray: Mancini lehet a török címvédő edzője - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.09.25. 13:00
Az olasz Tuttomercatoweb értesülései szerint a Manchester City korábbi menedzsere, Roberto Mancini töltheti be a török élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Galatasaray megüresedett vezetőedzői pozícióját.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a török címvédő felbontotta Fatih Terim szerződését, mert a szakember állítólag nem egyezett bele, hogy a szezon végéig érvényes megállapodását két évvel meghosszabbítsák.

A Tuttomercatoweb szerint a Galatasaray vezetői már meg is találták a török szövetségi kapitányi posztot is betöltő edző utódját Roberto Mancini személyében. Az olasz szakembert angliai menesztése óta a Paris Saint-Germainnel, az Interrel, és több válogatottal is hírbe hozták, ám végül egyik csapatnál sem állapodott meg.

Mancini korábbi együttesénél, a Manchester Citynél 191 tétmérkőzésen ült a kispadon, ezekből 133-at megnyert, s három trófeát szerzett. Győzelmi mérlege a Premier League-ben, az FA-kupában és az Európa-ligában is 60 százalék fölött volt, ám a Bajnokok Ligájában 12 találkozóból csak hármat nyert meg.

Legfrissebb hírek

Őrült végjátékban nyert az MU, a PSG gálát rendezett – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 23:00

Sallaiék korai gólokkal győzték le a Stuttgartot, egymás után másodszor nyertek a BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 20:42

Gulácsi Péternek a címvédő PSG rohamait kell állnia a BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 11:12

Jó hír Marco Rossinak is: Sallai Roland végig játszott!

Légiósok
2026.10.30. 20:54

Eltiltások és pénzbüntetések a Galata–Fener tömegverekedése után

Minden más foci
2026.10.30. 19:58

Juhász Dorka kilenc pontja ellenére kikapott a Galata az Euroligában

Kosárlabda
2026.10.29. 20:17

Huszonhét évesen visszavonul a válogatottól Sallai Roland csapattársa

Minden más foci
2026.10.29. 10:25

A Galatasaray legyőzte a Fenerbahcét, a lefújás után Sallait is lökdösték – VIDEÓ

Légiósok
2026.10.26. 21:45