Vb 2022: a katariak nem engedik, hogy elvegyék tőlük a rendezést

2013.09.13. 07:52
Hiába a rengeteg ellenérv, senki sem veheti el Katartól a 2022-es világbajnokság rendezésének jogát – jelentette ki Haszan el-Thavadi, a kilenc év múlva esedékes vb szervezőbizottságának vezetője.

A FIFA október elején Zürichben dönthet arról, hogy 2022 mely időszakában rendezzék meg a világbajnokságot. Anyári rendezés ellen a 40 és 50 fok közötti, esetleg magasabb hőmérséklet szól. A januári vagy februári időpont a téli olimpiáról venné el a figyelmet, s Sepp Blatter FIFA-elnök már különben is ígéretet tett a NOB-nak arról, hogy nem lesz ebben az időpontban a vb. A Blatter által erőltetett novemberi-decemberi tornát az európai szövetség kifogásolja, mert ebben az időszakban még nagyban tartanak a nemzetközi kupaküzdelmek és a nagy bajnokságok.

Sokak szerint egy csapásra megoldódna a probléma, ha Katar helyett más kapná meg a vb-t (még Baltter is azt mondta, hiba volt nekik ítélni a rendezést), de a főszervező a BBC-nek elmondta, ez lehetetlen.

„Szabályos körülmények között nyertük el a rendezést, és eddig is eleget tettünk minden olyan követelésnek, amit a vébé-rendezéssel szemben támasztottak. Nincs alapja annak, hogy elvegyék tőlünk a tornát. Keményen dolgozunk, hogy megmutassuk, a Közel-Keleten is otthon lehet a futball. Ez a térség megérdemli az esélyt, és nem fog csalódást okozni” – mondta el-Thavadi.

Legfrissebb hírek

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
15 órája

Infantino párbeszédet szorgalmaz a tervezett FIFA-reformok előtt

Minden más foci
2026.09.24. 16:22

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
2026.09.23. 14:25

Vb 2026: több mint hatvanötezerszer reklámozták az egészségtelen ételeket és italokat

Foci vb 2026
2026.09.21. 12:41

Többletforrások kifizetésére szólították fel Gianni Infantinót

Minden más foci
2026.09.18. 19:44

Infantino-terv: az angol szövetség elnöke látni szeretné a dokumentumokat

Angol labdarúgás
2026.09.17. 19:46

A labdarúgók európai szakszervezete reformokat követel a FIFA döntéshozatali struktúrájában

Minden más foci
2026.09.14. 17:15

Hol rendezik a 2030-as vb-döntőt? A marokkóiak már ünnepelnek, Spanyolország nem ért egyet, a FIFA pedig cáfol

Minden más foci
2026.09.11. 15:29