PSG: Mata nem illik bele Blanc téli átigazolási terveibe

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.11.29. 14:49
Laurent Blanc, a Paris Saint-Germain labdarúgócsapatának vezetőedzője pénteken beszélt először a téli átigazolási terveiről, amelyek egyelőre nem túl nagyra törőek.

„Pillanatnyilag nagyon elégedett vagyok a rendelkezésemre álló kerettel – mondta sajtótájékoztatóján Blanc. – Ha minden így marad, én boldog leszek, bár némi változtatás azért elképzelhető. Nem csordulunk túl, de így is éppen elég a tehetség a keretben. Bizonyos posztokon egy kicsit sokan vagyunk, ugyanakkor a verseny egészséges mértékű, és felfelé húzza a teljesítményünket."

A „némi változtatás" Blanc meglátása szerint a középpályán történhet. A tréner olyan új futballistát szeretne, aki minden sorozatban pályára küldhető – így a Bajnokok Ligája most futó szezonjában is, ami némiképp ellentmond a Juan Mata (Chelsea) szerződtetése körül nyár óta gerjedő, és a sajtóban rendre újra felbukkanó pletykáknak.

Jeremy Ménez esetleges távozásáról szólva a szakember elmondta: a futballista kedvező pozícióban van, hiszen a szerződése nyáron lejár, azaz ha egy kérő szimpatikus lesz számára – „márpedig a sajtóból tudjuk, hogy minden játékosunkra akad kérő, mint ahogy minden játékos szeretne hozzánk igazolni" –, már télen megegyezhet vele.

Legfrissebb hírek

„Egyszerűen csak ki kell használni” – Ferran Torresnek mindegy, kezd-e vagy csak csere

Francia labdarúgás
2026.09.21. 11:25

Nizzában odalett a Lille veretlensége, Marseille-ben nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.20. 22:45

Interkontinentális Kupa: a Mamelodi Sundowns lesz a PSG egyik kihívója

Minden más foci
2026.09.20. 11:45

Fabián Ruiz: Ha a címeket nézzük, senkinek sem volt jobb idénye nálam

Francia labdarúgás
2026.09.14. 17:45

A PSG erőt demonstrált a Slovan ellen, az Arsenal a végén csak feltörte a nápolyi reteszt

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 23:01

Rafael Leao felett a José Alvalade „esküdtszéke” mond ítéletet

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 13:07

A címvédő az élen, a két spanyol gigász a dobogón az NS BL-erősorrendjében

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 11:24

Odahaza kapott ki a Monacótól, továbbra is nyeretlen a bajnokságban a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.04. 23:20