Brazília: kiesett a tavalyi bajnok Flu és a Vasco da Gama

2013.12.08. 23:09
null
A súlyos sérülteket a pályára leszálló mentőhelikopterrel szállították el (Fotó: dailymail.co.uk)
Olyan neves, komoly tradíciókkal bíró klubok búcsúztak a brazil élvonalbeli bajnokságtól, mint a Fluminense, illetve a Vasco da Gama. Előbbi esetének külön pikantériát ad, hogy mindezt címvédőként, az előző kiírás győzteseként tette, amelyre még nem volt példa a dél–amerikai országban.


A két napja még büszke ország most szégyenkezhet
A két napja még büszke ország most szégyenkezhet

A bajnokság 38. záró fordulójában hiába nyert a Flu a Bahia vendégeként, ez sem volt elég az üdvösséghez, hiszen hiába érte be pontszámban a még bentmaradó Criciúmát, az egymás elleni mérlege gyengébb volt.

A bajnokság utolsó meccsén az Atlético PR azért játszott, hogy visszaszerezze bronzérmes pozícióját – egy pont is elég lett volna ehhez –, a vendég Vasco da Gamának ellenben csak a három pont ért volna élvonalbeli részvételt a következő szezonra. Az Ederson, Manoel, Paulo Baier trió azonban győzelemre vezette, és bronzéremhez segítette az Atlético PR–t, egyben közvetve kiejtette a Vasco da Gamát.

Amint arról korábban beszámoltunk:
a találkozót szurkoló incidens miatt félbe kellett szakítani, a két tábor vehemens fanatikusai összecsaptak egymással a lelátón. A biztonságiak nem voltak a helyzet magaslatán – az első információk szerint három vendégdrukker is kómába került, a pályára leszálló mentőhelikoptereknek kellett elszállítaniuk a súlyos sérülteket –, ami alighanem ismét rossz pont a jövő évi vb előtt.

A VIDEÓ MEGTEKINTÉSÉT CSAK ERŐS IDEGZETŰEKNEK AJÁNLJUK



Az Atlético Mineiro Ronaldinho duplájával mentett pontot 0–2–ről otthon a Vitória ellen, a középpályás az első félidő hosszabbításában szépített, majd a 90. percben büntetőt értékesítve egyenlített.

BRAZIL SERIE A
38. (UTOLSÓ) FORDULÓ

Botafogo–Criciúma 3–0
Sao Paulo–Coritiba 0–1
Bahia–Fluminense 1–2
Internacional–Ponte Preta 0–0
Goiás–Santos 0–3
Atlético Mineiro–Vitória 2–2
Atlético PR–Vasco da Gama 5–1
Portuguesa–Gremio 0–0

A BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE
1. Cruzeiro 38 23 7 8 77–37 40 76
2. Gremio 38 18 11 9 42–35 7 65
3. Atlético PR 38 18 10 10 65–49 16 64
4. Botafogo 38 17 10 11 55–41 14 61
5. Vitória 38 16 11 11 59–53 6 59
6. Goiás 38 16 11 11 48–44 4 59
7. Santos 38 15 12 11 51–38 13 57
8. Atlético Mineiro 38 15 12 11 49–38 11 57
9. Sao Paulo 38 14 8 16 39–40 –1 50
10. Corinthians 38 11 17 10 27–22 5 50
11. Flamengo 38 12 13 13 43–46 –3 49
12. Portuguesa 38 12 12 14 50–46 4 48
13. Coritiba 38 12 12 14 42–45 –3 48
14. Bahia 38 12 12 14 37–45 –8 48
15. Internacional 38 11 15 12 51–52 –1 48
16. Criciúma 38 13 7 18 49–63 –14 46
17. Fluminense 38 12 10 16 43–47 –4 46
18. Vasco da Gama 38 11 11 16 50–61 –11 44
19. Ponte Preta 38 9 10 19 37–55 –18 37
20. Náutico 38 5 5 28 22–79 –57 20
Legfrissebb hírek

Videó: azt hitte, gólt lőtt, majd ünneplés közben beleesett az alagútba a brazil játékos

Minden más foci
2026.08.09. 13:23

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

Az U20-as Eb-győzelem hőse: Torma Luca három ötméterest is hárított a döntőben – videó

Vízilabda
2026.08.08. 10:26

Messi két góllal segítette győzelemhez az Inter Miamit a Ligák Kupájában

Minden más foci
2026.08.06. 08:28

Videó: az FTC és a Paks is négygólos döntetlent játszott, de utóbbinak ez nem ért továbbjutást

Európa-liga
2026.07.30. 21:23

Így lett világbajnok a magyar női kardválogatott – videó

Egyéb egyéni
2026.07.29. 14:01

Pedri és édesapja folytatta a megható hagyományt – videó

Foci vb 2026
2026.07.20. 18:00

Madonna Ronaldinho és Ronaldo oldalán nyitotta, Shakira zárta – videón a vb-döntő félidei műsora

Foci vb 2026
2026.07.19. 22:49