Hollandia: Németh nekiment a bírónak, villant a piros - videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.21. 22:36
Németh Krisztián nem tudott uralkodni az indulatain az AZ Alkmaar elleni Holland Kupa-negyeddöntőn. A Roda magyar labdarúgóját az 57. percben kiállították heves reklamálásáért, csapata 2–0-ra elveszítette a találkozót, így búcsúzott a sorozattól.

Németh Krisztián kezdőként lépett pályára a Holland Kupa negyeddöntőjében, melyben csapata, a Roda az AZ Alkmaart fogadta. A vendégek az első félidőben Bart Biemans öngóljával előnybe kerültek, majd az 57. percben emberelőnybe is. Ekkor ugyanis Németh Krisztián két védő között elesett a tizenhatoson belül, ám Serdar Gözübüyük továbbot intett.

A magyar válogatott támadó nem értett egyet az ítélettel, hevesen reklamált (még a bírónak is nekiment hirtelen felindulásból), a játékvezető pedig előhúzta a piros lapot, így Németh mehetett idő előtt zuhanyozni. A vendégek a kiállítás után újabb gólt szereztek és végül 2–0-ra nyertek, így a Roda búcsúzott a Holland Kupától.

„Magával ragadták az indulatai, ám nem volt túl okos, amit tett. – értékelt Németh edzője, Jon Dahl Tomasson – Ezzel el is játszottuk az esélyt a továbbjutásra. Az elején nagy helyzeteink voltak, de képtelenek voltunk kihasználni őket.”

NÉMETH KRISZTIÁN KIROHANÁSA



HOLLAND KUPA, NEGYEDDÖNTŐ
Roda–AZ Alkmaar 0–2

Legfrissebb hírek

Női vízilabda Eb: a hollandok nyerték a D-csoportot

Vízilabda
2026.01.29. 22:10

Kovács Bendegúz Hollandiából: Tizennégy évet éltem Magyarországon, a magyar válogatottban játszani természetes számomra

Légiósok
2026.01.12. 13:52

Németh Krisztián: Varga Barnabáshoz illik a görög liga

Légiósok
2026.01.08. 10:07

Siti Eszter: Döntő lehet, hogy áll fel a válogatott a mélypontokból, ha lesznek ilyenek

Kézilabda
2025.12.10. 15:00

Tamási Zsolt: Örülök, hogy kimentem Varga Barnabás miatt a két osztrák másodosztályú meccsre

Labdarúgó NB I
2025.10.28. 06:34

Szénási Béla az FC Baselnél nevelné ki a következő Yann Sommert

Minden más foci
2025.10.08. 14:44

Baráth Péterrel a soraiban győzött a Raków a Konferencialigában, Kovacevic mesterhármast szerzett Celjében

Európa-konferencialiga
2025.10.02. 23:13

Távozott az Ajaxtól Kovács Bendegúz, Hollandián belül váltott

Légiósok
2025.06.18. 13:58
Ezek is érdekelhetik