NS: Szivics lemond?; Hrepka jól döntött; belehúztak! - kedd

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.04.14. 23:26
A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk.

• Lemond Tomiszlav Szivics?
• Lemond Tomiszlav Szivics?

A DVTK vezetőedzője olyan értékes tettnek tartaná, ha csapatával megnyerné a Magyar Kupát, hogy extrém esetben még a pályafutását is befejezné... Persze, ehhez előbb le kell győzni az elődöntőben a Debrecent, és ez a feladat nem ígérkezik könnyűnek. Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy a Lokiban bevetésre vár Tisza Tibor, akinek éppen a Szivics-éra alatt kellett távoznia Diósgyőrből, és most ő lehet az, aki gólt szerezve törhet borsot korábbi edzője orra alá.

• Jól döntött Hrepka Ádám akkor, amikor a Haladást választotta: a csatár ugyanazt vallja, mint amit a többi szombathelyi futballista, azaz a csapat a bajnokság végén második is lehet, és akkor valóra válik az álom, a klub ott lehet a nemzetközi porondon.

• A Videoton UEFA-kupa-döntőt játszó csapatából három kiválóság – Burcsa Győző, Csuhay József és Csongrádi Ferenc – elemzi a csapat jelenkori teljesítményét, és bizony egyikük sem fukarkodik a kritikával. Ahogyan Kovács Ferenc mesteredző, úgy az egykori sikeres futballisták szerint is súlyos szakmai gondok miatt esett vissza a magyar mezőny legerősebb keretével rendelkező együttes teljesítménye.

• Belehúztak! A kívülállók csak azt látják, hogy a kajakosok, kenusok a világversenyeken sikert sikerre halmoznak, ám azt kevesen tudják, hogy milyen kemény munka kell ahhoz, hogy a sportolók elérjék a céljaikat. A Nemzeti Sport olvasóit ezúttal két olimpiai bajnok, Vajda Attila és Kozák Danuta avatja be abba, hogy a monoton felkészülés alatt milyen edzésmódszerekkel adnak új impulzusokat a társuknak.

Legfrissebb hírek

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
16 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
Tegnap, 0:35

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.24. 23:33

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
2026.09.24. 23:28

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
2026.09.23. 23:47

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
2026.09.22. 23:25

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
2026.09.20. 23:57