Gibraltár: bocsánatot kértek a Manchestertől, kárpótolják

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.05.14. 16:31
Megoldódott a nagy gibraltári futballdilemma: a helyi szövetség szerdai közleménye szerint a szombati kupadöntőt elveszítő College Europa indul az Európa-liga következő kiírásában, nem pedig az eredetileg megnevezett bajnoki második helyezett, a Manchester 62 FC. Utóbbi csapattól a szövetség bocsánatot kért, és kompenzációt ígért neki.

A vita azt követően élesedett, hogy a bajnok – ekképp BL-induló – Lincoln Red Imps nyerte meg a szombati kupadöntőt. A szövetség a mérkőzés előtt azt jelezte, hogy ebben az esetben a bajnoki tabella második helyén végző Manchester 62 FC indul az Európa-ligában.Lincoln Red Imps nyerte meg a szombati kupadöntőt. A szövetség a mérkőzés előtt azt jelezte, hogy ebben az esetben a bajnoki tabella második helyén végző Manchester 62 FC indul az Európa-ligában.

A döntés megváltoztatásának szerdai indoklásában a szövetség arra hivatkozik, hogy egy évvel előbb akarta alkalmazni az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságának ama rendelkezését, miszerint a 2015–2016-os szezontól – a bajnok duplázása esetén – nem a kupadöntő vesztese, hanem a bajnoki tabella második helyezettje indulhat az Európa-ligában.

A jelenlegi szabályozás szerint – amelyet a friss UEFA-tag gibraltári szövetség egyetlen esztendőre nem akart alkalmazni, és erről a helyi klubokkal ősszel meg is egyezett – viszont egyértelműen a kupadöntő vesztese a kedvezményezett, erre az UEFA felhívta a gibraltáriak figyelmét.

A gibraltári szövetség kárpótlási csomagról egyezett meg a Manchesterrel, nyilvánosan bocsánat kért a hibájáért, és méltatta, hogy a klub elöljárói az utóbbi napokban mindvégig méltósággal, az ügy pozitív kimenetelét szem előtt tartva viselkedtek, noha sejtették, hogy végül nem nekik jut az El-kvóta.

Gibraltár tehát a Lincoln Red Imps (BL-selejtező) és a College Europa (El-selejtező) révén debütál az ősszel az európai kupaporondon.

Legfrissebb hírek

Borbély Balázs: Okos, intelligens, érett futball kell Zabrzéban

Európa-liga
2 órája

Minden mérkőzés hosszabbításba torkollott az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
22 órája

El-selejtező: nagy előnyt szerzett a Benfica a rájátszás előtt; Redzicék is nyertek

Európa-liga
2026.08.06. 22:57

El-selejtező: a CSZKA Szófia helye szinte már biztos a rájátszásban

Európa-liga
2026.08.06. 21:09

Dupla Tízes: hány magyar csapat jut rájátszásba Európában?

Európa-liga
2026.08.06. 13:29

Borbély Balázs az egygólos győzelem után: Tudjuk, hol kell javulnunk a visszavágóra

Európa-liga
2026.08.05. 23:27

Corbu góljával győzött otthon a Ferencváros, előnyben a Górnik Zabrze elleni El-visszavágó előtt

Európa-liga
2026.08.05. 22:05

Az UEFA megemelte a küszöböt, csak négy sárga lap után jön az eltiltás

Bajnokok Ligája
2026.08.05. 08:15