Galatasaray: Mancini közös megegyezéssel távozik

2014.06.11. 12:52
null
Hamar véget ért az isztambuli kaland – Mancini egy szezon után távozik (Fotó: Action Images)
A török élvonalbeli labdarúgó-bajnokság második helyén végző Galatasaray hivatalos honlapján jelentette be, hogy közös megegyezéssel felbontja Roberto Mancini vezetőedző 2016-ig szóló szerződését. Az olasz szakembert a hírek szerint Mircea Lucescu váltja az isztambuli csapat kispadján.

 

A mögöttünk hagyott szezonban Török Kupát nyerő, Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőt játszó Galatasaray közleményéből kiderül, hogy az Internazionale és a Manchester City korábbi menedzsere nem kap végkielégítést, a felek békében elváltak egymástól.

A törökök a kommüniké végén megköszönik Mancini munkáját, és további sok sikert kívánnak pályafutásához.

A 49 esztendős szakember 2013 őszén vette át a Galatasaray irányítását, de nem váltotta meg a világot a csapattal, mondhatni, átlagos szezont futott. A török bajnokságban másodikként végzett az együttes, a BL-ben a legjobb 16 között a Chelsea búcsúztatta, de az Eskisehirspor legyőzésével elhódította a Török Kupát, amivel voltaképpen megmentette az idényét.

Az edzőként háromszoros olasz és egyszeres angol bajnok, honvággyal küszködő szakvezető következő csapata a Lazio lehet, amelyet játékosként négy szezonon át szolgált.

A Budapest Honvédban légióskodó Andrea Mancini édesapját valószínűleg Mircea Lucescu követi a Galata kispadján – a román tréner 2004 óta a Sahtar Donyecket irányítja.

Legfrissebb hírek

Óriási meglepetés, Sallai Rolandék csak a végén mentettek pontot az újonc ellen

Minden más foci
2 órája

Újabb sztárjátékos Isztambulban: Romelu Lukaku érkezését bejelentette a Fenerbahce

Minden más foci
2026.08.12. 19:01

Maldini: Guardiola még a lehetséges kezdőfelállásokat is elkezdte leírni egy papírra

Olasz labdarúgás
2026.08.11. 08:29

Sallai Roland csapattársa lehet az Arsenal brazil szélsője – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.10. 18:25

Gulácsiék legyőzték Sallaiékat: Galatasaray–Villarreal 1–2

Minden más foci
2026.08.08. 22:15

Eddie Howe lemond a Newcastle vezetőedzői posztjáról – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.07.31. 17:38

„Olyan ez, mintha elveszítenéd életed szerelmét” – Mancini elnézést kért a 2023-as távozásáért

Olasz labdarúgás
2026.07.29. 20:01

Kiakadtak az olasz élvonalbeli klubok Mancini kinevezése miatt

Olasz labdarúgás
2026.07.29. 12:20