NBK: vesztésre állt, mégis az MU-é a szupertorna

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.05. 06:49
null
Darren Fletcher és a csapatkapitány Wayne Rooney a győzelemért járó serleggel (Fotó: Reuters)
Wayne Rooney és Juan Mata három percen belül eső egy-egy góljára építve a Manchester United 3–1-re legyőzte a Liverpoolt a tengerentúlon zajló felkészülési labdarúgótorna, a Nemzetközi Bajnokok Kupája (International Champions Cup) magyar idő szerint kedd hajnali döntőjében, így elkönyvelte első diadalát Louis van Gaal menedzser irányításával.


A 14. percben Steven Gerrard büntetőből szerzett vezetést a két csapat legutóbbi két angol bajnokiját megnyerő Liverpoolnak. A „vörös ördögök” reklamáltak, szabályosnak vélték Phil Jones szerelését Raheem Sterlinggel szemben, de Matt Geiger játékvezető hajthatatlan volt, Gerrard meg könyörtelen.

A második félidő elején jött a nagy fordulat: az 55. percben Wayne Rooney egyenlített Javier „Chicharito" Hernández beadását követően, majd nem sokkal az újrakezdést követően Luke Shaw labdájából Juan Mata egy megpattanó lövéssel a vezetést is megszerezte a manchesterieknek.

A végjátékban a csereként beálló Jesse Lingard adta meg a kegyelemdöfést Brendan Rodgers csapatának.

„Jó érzés, hogy örömet tudtunk szerezni itteni és otthoni szurkolóinknak – értékelt Louis van Gaal, a Manchester United menedzsere. – S bár nem a kedvenc ellenfeleink közé tartozó csapatot sikerült legyűrnünk, végül is a történteknek nincs jelentőségük, hiszen pillanatnyilag az idényrajt, a Swansea City elleni meccs a legfontosabb a számunkra. De a sikerélmény persze most is segítségünkre lesz.”

A holland szakvezető elmondta: azért választotta csapatkapitánynak Wayne Rooneyt, mert ez volt az első alkalom a felkészülés során, hogy a csatár kilencven percig a pályán volt – a korábbi találkozókon szintén a teljes játékidő miatt kapta a karszalagot Darren Fletcher és Tom Cleverley.

„Megérdemelten vezettünk, később voltak újabb lehetőségeink, talán rúghattunk volna még egy büntetőt is – ezek már Brendan Rodgers liverpooli szakvezető szavai. – A tornán való részvétel amúgy megelégedésemre szolgált, jó sokat dolgoztunk, és pozitív élményekkel térünk haza.”

A mérkőzés összefoglalója

NEMZETKÖZI BAJNOKOK KUPÁJA, DÖNTŐ

MANCHESTER UNITED–LIVERPOOL 3–1 (0–1)
Miami Gardens, Sun Life Stadium, 51 000 néző. V: Geiger (egyesült államokbeli)
MANCHESTER UNITED: De Gea – Jones, Smalling, Evans (Blackett, 46.) – Valencia (Shaw, 8.), D. Fletcher (Cleverley, 46.), Herrera (Lingard, 78.), Young – Mata (Kagava, 69.) – Rooney, J. Hernández (Nani, 69.)
LIVERPOOL: Mignolet – Kelly, G. Johnson, Skrtel, M. Sakho (K. Touré, 74.) – Gerrard (Lucas, 63.), Allen (Can, 63.), Henderson, Coutinho (Peterson, 77.) – Lambert (Ibe, 63.), Sterling
G: Rooney (55.,), Mata (57.), Lingard (88.), ill. Gerrard (14. – 11-esből)

A TORNA KORÁBBI MÉRKŐZÉSEI

A-CSOPORT
Július 26., Denver: Manchester United–Roma 3–2
Július 26., Berkeley: Real Madrid–Internazionale 1–1 – 11-esekkel 2–3
Július 29., Landover: Manchester United–Internazionale 0–0 – 11-esekkel 5–3
Július 29., Dallas: Real Madrid–Roma 0–1
Augusztus 2., Philadelphia: Internazionale–Roma 2–0
Augusztus 2., Ann Arbor: Manchester United–Real Madrid 3–1
Az A-csoport végeredménye: 1. MU 8 pont (6–3), 2. Inter 6 (3–1), 3. Roma 3 (3–5), 4. Real Madrid 1 (2–5)

B-CSOPORT
Július 24., Toronto:
Olympiakosz Pireusz–Milan 3–0
Július 27., Pittsburgh: Milan–Manchester City 1–5
Július 27., Chicago: Liverpool–Olympiakosz Pireusz 1–0
Július 30., New York: Manchester City–Liverpool 2–2 – 11-esekkel 1–3
Augusztus 2., Minneapolis: Olympiakosz Pireusz–Manchester City 2–2 – 11-esekkel 5–4
Augusztus 2., Charlotte: Milan–Liverpool 0–2
A B-csoport végeredménye: 1. Liverpool 8 (5–2), 2. Olympiakosz 5 (5–3), 3. Man. City 5 (9–5), 4. Milan 0 (1–10)

A torna végeredménye: 1. Manchester United, 2. Liverpool, 3. Inter, 4. Olympiakosz, 5. Man. City, 6. Roma, 7. Real Madrid, 8. Milan

Legfrissebb hírek

Az MU sem tudott megálljt parancsolni az Aston Villának, zsinórban tizedszer nyertek Unai Emeryék

Angol labdarúgás
Tegnap, 19:30

Nyolc gól az Old Traffordon: pazar meccset látott, de nem örülhetett győzelemnek a MU-tábor

Angol labdarúgás
2025.12.15. 23:03

Szoboszlai Dominik a kihívásnak megfelelt; Arne Slot tizenkilencre lapot húzott?

Angol labdarúgás
2025.12.13. 09:39

A Wolves úton a legrosszabb PL-csapat címe felé, az MU a BL felé

Angol labdarúgás
2025.12.09. 10:30

Fernandes duplázott, a Manchester United simán legyőzte a Wolverhamptont

Angol labdarúgás
2025.12.08. 22:59

Egy rúgott gól ismét nem volt elég a Manchester United győzelméhez, pontot mentett a West Ham

Angol labdarúgás
2025.12.04. 23:01

Amorim: Senki sem keményebb velem, mint én magammal

Angol labdarúgás
2025.12.03. 15:34

Fordított és nyert a Crystal Palace otthonában a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.11.30. 14:58
Ezek is érdekelhetik