FIFA: a labdarúgó legyen a klubé! - Anglia a példa

2014.09.26. 21:59
A FIFA pénteken közölte, elkészíti annak a világszerte bevezetendő szabálynak a tervezetét, amely megtiltja, hogy a játékosok játékjogát harmadik fél birtokolja.

Angliában már él ez a szabály, a franciaEliquaim Mangala Manchester Cityhez szerződése például azért nyúlt el, mert nem volt elég a Portóval megegyezni, hanem a védő játékjogának egy részét birtokló külső céggel is meg kellett állapodnia az angol bajnoknak.

Sepp Blatter elmondta, az elsősorban Dél-Amerikára jellemző jelenséget világszerte meg kell szüntetni, és a játékosnak kizárólag egy klubhoz kell tartoznia. A FIFA szabályalkotói ugyanakkor tisztában vannak vele, hogy ez nem megy egyik napról a másikra, évek kellenek, mire mindenhol letisztul a tulajdonlás rendszere – a szövetségnél négy évet jósolnak erre.

Michel Platini, az UEFA elnöke szerint máris késői a FIFA intézkedése.

„Évek óta azt szajkózom, hogy ez a tulajdonlási zűrzavar nagy veszélyt jelent a labdarúgásra. A klubok anyagi helyzetét veszélyezteti, hogy olyan játékosokat is megvásárolnak, akiket nem tudnának megfizetni, illetve a játékosok méltóságát kérdőjelezi meg, hogy százalékban beszélünk arról, kik birtokolják őket" – mondta Platini.

Legfrissebb hírek

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

Infantino párbeszédet szorgalmaz a tervezett FIFA-reformok előtt

Minden más foci
2026.09.24. 16:22

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
2026.09.23. 14:25

Angol bíró vezeti a magyar–ukrán NL-meccset – hivatalos

Magyar válogatott
2026.09.23. 11:34

Vb 2026: több mint hatvanötezerszer reklámozták az egészségtelen ételeket és italokat

Foci vb 2026
2026.09.21. 12:41

Többletforrások kifizetésére szólították fel Gianni Infantinót

Minden más foci
2026.09.18. 19:44

Infantino-terv: az angol szövetség elnöke látni szeretné a dokumentumokat

Angol labdarúgás
2026.09.17. 19:46

Bejelentették a 2028-as és a 2029-es BL-döntő helyszínét is

Bajnokok Ligája
2026.09.15. 12:37