WADA: a futballban volt a legtöbb doppingvizsgálat tavaly

MTI MTIMTI MTI
2014.09.15. 19:40
A labdarúgásban volt a legtöbb doppingvizsgálat 2013-ban, szám szerint 28 002, amivel a sportágak sorában a futball bizonyult a legellenőrzöttebb területnek.

A hétfőn közzétett jelentés szerint az európai szövetség (UEFA) alaposan kivette részét a mintavételek elrendeléséből: a valamivel több mint 28 ezres analízisszámból egymaga 1932-t végeztetett el saját költségére.

A WADA, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség szakemberei szerte földön összesen csaknem 270 ezer vizsgálatot tartottak, s az UEFA aktivitásával a legjobbak közé került, a kontinentális labdarúgó-szövetségnél több kontrollvizsgálatot csupán négy nemzetközi sportági szervezet végeztetett el.

Az európai futballisták körében megejtett ellenőrzések alapvetően vizeletvizsgálatot jelentettek, az ilyen minták száma 1846 volt az 1932-ből, emellett 86 véranalízisre került sor. A kiegészítő elemzések a jelen „legnépszerűbb” doppingszereire is kiterjedtek, azaz a vizsgálatoknál 616 esetben nézték a teljesítményt a vér nagyobb oxigén-ellátottságával javító EPO használatát, de például tíz esetben a növekedési hormon jelenlétét is kutatták.

Az európai futball az adatok szerint arányaiban a legkevesebb pozitív esetet mutató sportok egyike, 2013-ban például csupán egyetlen pozitív esettel szolgált: egy teremlabdarúgó bukott meg kokain használata miatt, amiért másfél éves eltiltást kapott.

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
Tegnap, 8:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46

Labdarúgás: újra tizenegyesekkel győztek az U15-ös lányok

Utánpótlássport
2026.09.18. 10:58