Görögország: betelt a pohár, Gattuso a meccs után lemondott

Vágólapra másolva!
2014.10.27. 08:21
null
Gennaro Gattuso sajnálja, de nem bírta tovább (Fotó: Reuters)
Gennaro Gattuso bejelentette, lemond a görög labdarúgó-bajnokságban szereplő OFI Kréta vezetőedzői posztjáról. Az olasz tréner váratlanul, a csapata vasárnapi bajnoki vereségét követő sajtótájékoztatón közölte döntését.

 

„Lemondok, mert sajnos ezt így nem lehet folytatni – fogalmazott Gennaro Gattuso. – Teljes szívvel, minden tudásommal igyekeztem a csapat szolgálatára lenni, de nem bírok a napról napra jelentkező problémákkal. Nem elnöknek szerződtem, az én életem a futball, nem nehezedhet minden teher az én vállamra. A csapatnak így lesz jobb."

Gattuso júniusban érkezett a görög klubhoz, három győzelem mellett négy vereség került bajnoki mérlegébe – vasárnap hazai pályán kapott ki 3–2-re az OFI az Aszterasztól.

A korábbi olasz világbajnok középpályás szomorúságát fejezte ki, hogy „egy fantasztikus városban, remek atmoszférában és kiváló emberek körében eltöltött négy csodálatos hónap" után távozni kényszerül.

Gattuso döntése annak fényében váratlan, hogy néhány hete meglehetősen vehemensen cáfolta a görög lapok ez irányú találgatásait, és azt mondta: amíg ki nem rúgják, marad.

Legfrissebb hírek

Gattuso a debreceni olasz siker után: A legőrültebb meccs, amit valaha átéltem edzőként

Foci vb 2026
2025.09.09. 08:39

„Még mindig ott van a kéznyom...” – Gattuso felpofozta játékosait az öltözőben

Foci vb 2026
2025.09.06. 15:00

A második félidőben jöttek a gólok, Gattuso fölényes sikerrel mutatkozott be az olasz válogatott élén

Foci vb 2026
2025.09.05. 22:58

Gennaro Gattuso: Vissza kell hozni a karakteres olasz futballt!

Foci vb 2026
2025.09.03. 11:42

A Newcastle Isak pótlásán dolgozik; Gyökeres megkapta az engedélyt az orvosira – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.25. 23:00

Gattuso az új olasz szövetségi kapitány – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.15. 16:18

Buffon: A legjobb döntést hoztuk, Gattuso lesz az új olasz szövetségi kapitány

Olasz labdarúgás
2025.06.15. 09:18

Most Gattuso az első számú jelölt az olasz válogatott élére

Olasz labdarúgás
2025.06.11. 10:18
Ezek is érdekelhetik