Görögország: közbeléptek az ultrák, Gattuso mégis marad!

Vágólapra másolva!
2014.10.27. 15:19
null
Gattusót meggyőzték a szurkolók, marad az OFI Kréta vezetőedzője (Fotó: fifa.com)
Gennaro Gattuso nem egészen egy nappal a lemondása után – szurkolói nyomásra – meggondolta magát, és úgy döntött, továbbra is a görög élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő OFI Kréta vezetőedzője marad.

 

Mintegy háromszáz krétai szurkoló már vasárnap este összegyűlt Gennaro Gattuso lakhelyénél, hogy maradásra bírja a trénert, és hasonló demonstráció zajlott le a csapat edzőközpontjában hétfő délelőtt – valósággal „túszul ejtették” a játékosoktól búcsúzkodó világbajnokot.

Az ultrák nyomására hattagú játékosdelegáció is összeverődött, hogy rávegyék Gattusót döntése megváltoztatására – és lőn!

„A vezetőkkel történt hosszas egyeztetést követően, továbbá látván, hogy a helyi szurkolók mennyire imádják a futballt, és mennyire szeretnék, hogy maradjak, visszakozok. Kezdjük hát újra a munkát, legyen a közösségünk egységesebb, mint valaha!” – fogalmazott Gattuso, immár ismét OFI-vezetőedzői minőségében.

Mint beszámoltunk róla, a nyáron kinevezett Gattuso az eddigi hét fordulóban három győzelmet és négy vereséget könyvelt el a krétai csapattal, és a vasárnapi hazai vereség után döntött úgy, lemond vezetőedzői posztjáról.

Legfrissebb hírek

Gattuso a debreceni olasz siker után: A legőrültebb meccs, amit valaha átéltem edzőként

Foci vb 2026
2025.09.09. 08:39

„Még mindig ott van a kéznyom...” – Gattuso felpofozta játékosait az öltözőben

Foci vb 2026
2025.09.06. 15:00

A második félidőben jöttek a gólok, Gattuso fölényes sikerrel mutatkozott be az olasz válogatott élén

Foci vb 2026
2025.09.05. 22:58

Gennaro Gattuso: Vissza kell hozni a karakteres olasz futballt!

Foci vb 2026
2025.09.03. 11:42

A Newcastle Isak pótlásán dolgozik; Gyökeres megkapta az engedélyt az orvosira – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.25. 23:00

Gattuso az új olasz szövetségi kapitány – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.15. 16:18

Buffon: A legjobb döntést hoztuk, Gattuso lesz az új olasz szövetségi kapitány

Olasz labdarúgás
2025.06.15. 09:18

Most Gattuso az első számú jelölt az olasz válogatott élére

Olasz labdarúgás
2025.06.11. 10:18
Ezek is érdekelhetik