Románia: „A saját fajtáját próbálta segíteni” - vádolják a magyar bírót

MTI MTIMTI MTI
2014.10.28. 11:57
Etnikai alapú részrehajlással vádolták meg Kovács Istvánt, az egyik legelismertebb romániai futballbírót, aki vasárnap a marosvásárhelyi ASA és a bukaresti Steaua mérkőzését vezette.

A meccset meglepetésre 1–0-ra a marosvásárhelyi együttes nyerte meg az éllovas Steaua ellen. A romániai sportsajtó egyöntetű véleménye szerint a bíró olyan hibákat követett el, amelyek befolyásolták a mérkőzés eredményét. Nem állította ki az első félidőben azt a marosvásárhelyi játékost, aki az ellenfél sérülését eredményező durva szabálytalanságot követett el, és a Steaua játékosának mutatott fel sárga lapot szabálytalanság színleléséért, amikor a vásárhelyi kapus lövőhelyzetben buktatta a 16-oson belül.

Dumitru Dragomir, a román első osztályú bajnokságot szervező Liga 1 volt elnöke egy televíziós interjúban kijelentette: „Kovács István a saját fajtáját próbálta segíteni. (...) Jó bíró, de ezen a mérkőzésen azért tévedett, mert így akarta” – jelentette ki Dragomir. Vádjainak tág teret szentelt a romániai sajtó, amely azzal együtt is magyar csapatnak tekinti a marosvásárhelyi együttest, hogy a mérkőzésen egyetlen magyar nevű játékos öltötte magára a marosvásárhelyi mezt.

A Liga 1 közleményben követelte a bíró megbüntetését, Razvan Burleanu, a bírói bizottságot is működtető a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) elnöke pedig kijelentette: Kovács Istvánt több fordulóra eltiltják, és nem engedik el Angliába, ahol az angol ifjúsági válogatott mérkőzésén kellett volna bíráskodnia.

A 30 éves, nagykárolyi származású Kovács Istvánt a hét végi bíráskodása ellenére a második helyre sorolta hétfőn a bírói bizottság azon a listán, amelyen a 2015-ben nemzetközi mérkőzésekre is igénybe vehető román játékvezetőket ajánlotta a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) figyelmébe.

Legfrissebb hírek

Bobál Gergely góllal mutatkozott be Romániában

Légiósok
2026.08.01. 12:43

Két góllal debütált Kolozsváron a korábbi mezőkövesdi csatár

Minden más foci
2026.07.27. 20:55

Sztoicskov és Lecskov bekavart a címvédő németeknek – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.10. 19:18

Gyász: tragikus körülmények között életét vesztette a korábbi román válogatott labdarúgó

Minden más foci
2026.07.09. 13:29

Románia: lemondott a Csíkszereda braziljáról a FCSB

Minden más foci
2026.06.19. 20:46

Tapasztalt kapust szerződtetett a Sepsi OSK

Minden más foci
2026.06.12. 17:16

Románia: egykori válogatott hátvédet igazolt a Sepsi

Minden más foci
2026.06.11. 17:04

Szabó István: Dolgozik bennem a bizonyítási vágy a Csíkszeredánál

Minden más foci
2026.06.04. 15:52