Játékossors: Abidal bejelentette visszavonulását - hivatalos

2014.12.19. 12:49
null
Abidal 35 évesen hagyott fel az aktív futballal (Fotó: Action Images)
Igaznak bizonyultak a korábbi sajtóértesülések, Éric Abidal, a görög élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Olympiakosz Pireusz futballistája pénteken sajtótájékoztatón bejelentette, befejezi pályafutását.

A 67-szeres francia válogatott hátvéd Athénban tartott pénteken sajtótájékoztatót, amelynek keretein belül elmondta, személyes okok miatt döntött amellett, hogy nem folytatja tovább.

„Büszke vagyok rá, hogy részese lehettem az Olympiakosz történelmének – mondta Abidal. – Szeretném megköszönni mindenkinek a klubnál, hogy hittek és bíztak bennem. Hálás vagyok az edzőimnek is, akikkel dolgozhattam karrierem során, valamint az orvosoknak, akik kezeltek a nehéz időkben, sohasem felejtem el őket. Itt az idő, hogy új fejezetet kezdjek meg az életemben.”

Abidal korábban a Monaco, a Lille, a Lyon és az FC Barcelona labdarúgója is volt, utóbbinak színeiben kétszer Bajnokok Ligáját, négyszer bajnoki címet szerzett. A Barca játékosaként rákbetegségen esett át, amelyből felépült és visszatért a pályára.

Bár szó volt róla, hogy munkába áll a Barcelonnál, Abidal kijelentette, nem kapott megkeresést a katalánoktól, most csak a pihenésre szeretne koncentrálni, utána hoz döntést a jövőjével kapcsolatban.

A francia balhátvéd 35 évesen hagy fel az aktív futballal.

Legfrissebb hírek

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
Tegnap, 11:06

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Nemzetek Ligája: Kylian Mbappé influenzával küzd

Minden más foci
2026.09.22. 20:50

Férfi röplabda Eb: Franciaország az első elődöntős

Röplabda
2026.09.22. 16:47

Változott Zinédine Zidane kerete: egy párizsi ki, egy párizsi be

Francia labdarúgás
2026.09.21. 14:57

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Nizzában odalett a Lille veretlensége, Marseille-ben nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.20. 22:45